Csodálatos az, amit egy nő megbír! Egy nő, aki anya; egy anya, aki szeret. Fiát, hazáját.
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Jókai fiatalon megözvegyült édesanyját, Pulay Máriát, a mindig egyforma fekete ruhát viselő, kálvinista asszonyt bölcs, bátor, erélyes családanyaként tisztelték Komáromban, aki férjével ellentétben következetesen szigorú volt. A szeretetteljes család tagjait megbonthatatlan, gyöngéd kapcsolat fűzte össze, Jókainak volt miből építkeznie. Baradlayné, Teréza mama, a kálvinistává lett debreceni görög kereskedő lánya, az Egetvívó asszonyszív című, valós történetet feldolgozó regény hősnője, a nemzet, a család érdekében áldozatot hozó édesanyák sora idézhető.
Aztán elég mulatság egy asszonynak a kisgyermek odahaza. Ez neki bál, színház, búcsú. (…) Micsoda gyönyörei a világnak érnek föl ezzel?!
(Jókai Mór, Egetvívó asszonyszív)
Jókai Móric gondozásában a kilenc évvel idősebb Eszter is részt vett. Szeretetteljes kapcsolat fűzte mindvégig nővéréhez. Az Egy az Isten című regényben a testvéri szeretet legszebb példáját tárja az olvasó elé. A szerencsétlen sorsú Anna a távolból is megérzi ikertestvére fájdalmát, mélyen átérzik egymás életének örömét, búját, szinte egymás gondolataiban olvasnak.
Az író átlagon felüli képzelőereje, fogékonysága a szépségre a nők iránti vonzalmát is meghatározta. A színésznő látványa erőteljesebben hatott rá, a drámai erejű női hang idős korában is elvarázsolta. Több regényének kulcsfigurái színésznők. Első színházi élménye négyéves korából ismert. A családi legenda szerint a kis Móric a közönséggel együtt tapsolt, nevetett a komáromi előadás jelenetein, amikor a nézők nem kis derültségére az édesanyja ölében ülő fiúcska felsóhajtott: „Ó, asszonyok, asszonyok!”
A színésznők látványa iránt Jókai később sem volt érzéketlen. Feleséget is Thália rendjéből választott. Kétszer. Mindkét szerelem a színpadhoz kötődik. Jókai 1848. március 15-re datálja, amikor a Nemzeti Színház színpadán tekintete először találkozott a Gertrudis jelmezét viselő gyönyörű színésznőével, aki nemzeti szín szalagot tűzött az ifjú forradalmár keblére. Laborfalvy Róza korának legtehetségesebb drámai hősnője, ihlető múzsája volt az írónak, Laborfalvy pedig átéléssel játszotta a Jókai-drámák főszerepeit, egymás művészetében kölcsönösen kiteljesedő társai voltak.
Jókai második házassága is a színpadon köttetett Petőfi halálának ötvenedik évfordulóján. Nagy Bella Jókai versét adta elő, majd a sikert együtt élhették át a költővel, akit a közönség színpadra szólított. A korkülönbség nem volt akadály, akkor sem, amikor a nyolc évvel idősebb színésznőt vette el, akkor sem, amikor az ötvennégy évvel fiatalabb színésznővel házasodott.
Van az életnek oly boldog kora, melyben minden szívdobbanás azt mondja: szeretni kell.
(Jókai Mór: A kőszívű ember fiai)
Jókai vonzó férfi volt, kellemes baritonja, kedves modora fokozták kedveltségét. „Egy karcsú, nyulánk ifjú herceg. Dús szőke hullámos haja romantikusan kétfelé volt fésülve, és nagyobbik választéka a homlokára borult előkelő világfájdalommal. Szemében a nefelejcsek, keleti mesék és lapis lazulik kéksége merengett” – jellemzi Szini Gyula.
Szelíd természete ellenére élete nagy eseményeiről maga döntött, ennek családja nem mindig örült. Házasságát az édesanya több okból ellenezte, mivel fia választottja színésznő és fiánál idősebb volt, ráadásul egy házasságon kívül született kislányt is hozott a családba. Jókayné hirtelen haragjában a fiát kitagadta örökségéből. Kis idő elteltével, meggyőződve arról, hogy fiát őszintén szereti, mégis meghatódva ölelte a keblére menyét. Jókai hirtelen döntéseit árnyalja, hogy ifjúkori vonzalmainak kibontakozását édesanyja több alkalommal akadályozta. Az egyik kisleány röviddel a szakítást követően megbetegedett és meghalt. Asztalos Etelka Eszter nővérének férjéhez, Váli Ferenc professzorhoz járt magánórára. Az ifjú jogász Pestről gyakran utazott Komáromba, hogy a leckék után hazakísérhesse őt, de a katolikus leányt elképzelhetetlennek tartották a Jókai családban. A kedves, érzékeny lelkű kislány a Kárpáthy Zoltán című regény lapjain, Keőcserepy Vilma személyében kelt életre.
Szintén komáromi kislány a modellje annak a Jókai-festménynek, amelyik a komáromi Zichy-palota termében függ.
Soha nem láttam életemben olyan csodaszemeket. Pedig sok szép szemekkel volt találkozásom. Egész asztronómiát írhatnék róluk.
(Jókai Mór: A tengerszemű hölgy)
Domonkos Terézia édesapja a vagyonos komáromi gabonakereskedő, kinek életéből Tímár Mihály történetéhez kölcsönzött részleteket a szerző. „Mikor legelőször találkoztunk, mind a ketten gyermekek voltunk. Ő tizenkét esztendős, én pedig tizenhat éves kamasz. Együtt tanultunk táncolni.” Jókait ez a beteljesületlen szerelem ihlette a Tengerszemű hölgy című, életrajzi elemekben gazdag regény megírására, melyben a megélt szerelemnél erősebb kötelékként mutatja be a lelki társhoz fűződő kapcsolatot. Bényei Péter irodalomtörténész szerint olyannyira, hogy szinte elhomályosítja az irodalmi önportré legjelentősebb – Jókai valamennyi önéletrajzi narratívájában piedesztálra emelt – momentumát: a Laborfalvy-szerelem és -házasság képét. Mintha mélyebb és valóságosabb volna ez a tárgytalan és megfoghatatlan lelki társi kapcsolat, melynek távlatából felsejlenek azért – igaz, játékos iróniával – a papucsférji szerep nyűgei is.
„Mikor egyszer a féltékenység fantáziája felhevül, annak a délibábja egész nap dolgozik.” (Jókai Mór: A jövő század regénye) Az írót erős asszonyok vették körül, egész életében féltékenyen óvták. Gyerekkorban a puritán erkölcsű, kálvinista anya „oltalmazta”, később Laborfalvi Róza védte a női tekintetektől.
Jókai talán legromantikusabb szerelme a Noémi alakját ihlető, szőke, kék szemű Lukanics Ottilia. A történetet Mikszáth és Prielle Kornélia is másként meséli. Jókai Róza gyermekként személyesen is részese volt a családi konfliktusnak. „Akkor a korkülönbség már nagyon érezhető lehetett otthon. Jókai még 45–50 év közötti poétikus, szép férfi volt, beleszerethetett akárki. A kikerülhetetlen be is következett. Annyira beleőrült a gyönyörű tizennyolc éves üde, fiatal teremtésbe, hogy már-már váláson gondolkozott.” (Feszty Árpádné: Akik elmentek…)
Jókai közismert volt jószívűségéről, kérést elutasítani nehezére esett, így vállalta el a szabadságharcos katona, beteges és tragikus hirtelenséggel elhunyt árvájának gyámságát. Az arany ember című regény központi karaktere a fiatal lányt idézi.
És Noémi kincs! […] Gyöngédség, szelídség és hév egyesült kedélyében. Együtt és összhangzatban él benne a szűz, a tündér és a nő. Szerelmének semmi önzése nincs; egész lénye el van veszve, át van olvadva abban, akit szeret.
(Jókai Mór: Az arany ember)
„Nőkkel szemben senki se tud oly kedves, figyelmes, hódoló lenni, mint az öreg Jókai.” (Szini Gyula) Felesége halálakor, 1886-ban Jókait a gyász hosszú időre megbetegítette, és képtelen volt írni. Laborfalvi Róza unokája, Jókai örökbefogadott lánya, Rózsika sietett a segítségére. müncheni festészeti tanulmányait abbahagyva. Rajongással szerette Jókait. Mindent megtett, hogy otthonukat derűs, alkotásra ihlető környezetté alakítsa. Amikor Feszty Árpád, a sármos, bohém és akkor már neves festő megkérte Róza kezét, Rózsika csak azzal a feltétellel mondott igent, ha Jókaival továbbra is együtt maradnak. Ebbe a családba, a Bajza utcai Jókai–Feszty-villába született Fesztyék lánya, Mária, akit Jókai unokájaként szeretett. A családi harmónia Jókai második házasságával ért véget. Szándékától a Jókai család tagjai és Fesztyék sem tudták eltéríteni az írót. 1899 szeptember 16-án Feszty Árpádnak rövid levélben ad hírt házasságkötésről. „Én a mai napon nőül vettem Nagy Bellát. Nem azért, mert a nagy Galeotto összekergetett bennünket, hanem azért mert nagyon szeretem, s ő is nagyon szeret engem, mert megérdemli a becsülésemet, s hiszem, hogy életem alkonyát boldoggá fogja tenni.”
Családfenntartóként a rábízottaknak felelősséggel viselte gondját. Laborfalvi Rózának méltó életet biztosított, fogadott lánya római, müncheni tanulmányainak feltételeit bőkezűen támogatta. Második felesége élete végéig Jókai örökségéből élt.
Férfiként és íróként egyenrangú társként tekintett a nőkre. Szerkesztőként női pályatársai publikálását segítette. Szendrey Júlia naplójegyzeteit is az Életképek közölte. A közkedvelt és színvonalas hetilapban Hölgyszalon címmel rovatot indított a női szerzők műveinek megjelentetése céljából. „Elmúltak az idők, midőn a nőket guzsalyhoz és varrótűhöz utasítá a közvélemény. […] Adjunk rá módot, hogy mindenki tanuljon gondolkozni” – írta a lap hasábjain.
Borítókép: Jókai Mór (Forrás: Wikipedia)
