Gyászmunka

Ricky Gervais a brit fekete humor nagyágyúja – ő volt az Arany Glóbusz-gála rettegett házigazdája.

Tony (Ricky Gervais) egy idős özveggyel (Penelope Wilton) felesége sírjánál Fotó: Ray Burmiston Forrás: Netflix

Ricky Gervais a brit fekete humor egyik nagyágyúja, akit a legtöbben talán az Arany Glóbusz-gála rettegett házigazdájaként ismernek. Viccet csinált az egyetemi felvételi botrányba belebukó Felicity Huffman színésznőből, a ­szexuális visszaéléseket övező félrenézésekből, de beszólt a témában szenteskedő Apple-nek és a nemet váltó Bruce/Caitlyn Jennernek, és nemrégiben a karantén miatt panaszkodó sztárokat is kigúnyolta – teljes joggal. A Futottak még, a Derek és a kínos szituációs humor favoritja, A hivatal létrehozójaként (amiből aztán az amerikaiak óriási sikerrel forgattak adaptációt) elsőre meredek gondolat, hogy Gervais a gyászról, a veszteségről vagy a mindent felemésztő depresszióról akarjon beszélni, ám új sorozatával végképp bebizonyítja, hogy nem öncélú pol­gárpukkasztó, hanem érzékeny alkotó, aki képes mélyre ásni, és finoman összehangolni a kíméletlen szarkazmust a szívhez szóló drámával.

Tony (Gervais) össze van törve, amióta rákban meghalt a felesége, Lisa (Kerry Godliman). Legszívesebben ő is követné, de a folyamatosan tervezgetett öngyilkosságban megakadályozza, hogy gondoskodnia kell kutyájáról. Magányában a Lisa által felvett videókat nézi, melyekben a nő instrukciókkal látja el a nélküle való élethez. Tony először az egész világ gyűlöleté­be fojtja keserűségét: mindenkivel rettenetesen viselkedik, hiszen nem érdeklik a következmények. Úgy érzi, hogy ez az állapot, vagyis hogy bármikor megölheti magát, egyfajta szupererővel ruházza fel. Napjai a kellemetlenkedés mellett a munka imitálásával, kutyasétáltatással, felesége sírjához és az idősek otthonában tett látogatásokkal telnek, ahol demens édesapját ápolják. A férfi egy fiktív angol kisváros ingyenes helyi napilapjában dolgozik, a munkáját feleslegesnek érzi, és ennek sem felejt el hangot adni. Szerencséjére főnöke egyben a sógora is, aki pontosan tudja, min megy keresztül, és igyekszik tolerálni.

A Mögöttem az élet két rövid évada a veszteség feldolgozásáról szól. Mindenki gyászolt már, még akkor is, ha nem közeli hozzátartozót, hanem kapcsolatot, esetleg életszakaszt – ezért könnyű azonosulni egy olyan karakterrel, aki fájdalmát a világon vezeti le, és azzal is, amikor végül elkezd vágyni a változásra. A humor pedig még a legreménytelenebb jelenetekben sem hagy el: a Tambury Hírmondó remekül megírt karakterei már-már A hivatalt idézik, bogaras, esetlen, bumfordi figurái pedig tényleg olyanok, mint akikkel összefuthatnánk egy álmos angliai kisváros közértjében. Tony cinizmusa akkor a legviccesebb, amikor az újságba bekerülni vágyó kispolgárokat interjúvolja meg: a nénit, aki azt állítja, hogy beszélni tud a macskákkal, egy százéves hölgyet, akinek még nála is jobban elege van mindenből, vagy a vízvezeték-szerelőt, aki nyolcéves kislánynak képzeli magát. Ezek a történetek végtére pedig segítenek abban, hogy Tony visszataláljon régi önmagához.

Tony (Ricky Gervais) egy idős özveggyel (Penelope Wilton) felesége sírjánál
Fotó: Netflix

Az író-rendező-főszereplő Gervais az oly sokszor bemutatott szenvedéssztorit azáltal teszi emberivé és őszintévé, hogy olyan kérdéseket tesz fel, amilyeneket mindenki elképzelt már hasonló helyzetben, de nem volt mersze kimondani. Talán ebben áll a titka: amikor az Arany Glóbusz színpadán sértegeti óriási hatalommal bíró közönségét, akkor is mindig van annyi igazság a mondandójában, hogy a néző mosolyogva felszisszenjen – még ha olykor túl is lő a célon.

A remek dialógusok gördülékennyé teszik a sorozatot, a cinizmus egyensúlyban képes maradni a drámai részekkel, ebben pedig sokat segítenek a színes mellékszereplők: a prostituált, akinek Tony fizet a beszélgetésekért, kollégája, Lenny,­ aki olyan, mint egy óriás csecsemő, a lelkes újonc lány, a slampos postás, az aggódó sógor és egy idős özvegy (Penelope Wilton), akivel a temetőben kezd el beszélgetni. Olyan emberek veszik körül, akik miatt érdemes továbbmenni, a velük folytatott dialógusok pedig rávilágítanak, hogy a segítség olykor a legváratlanabb helyekről érkezhet.

A humor vonz be, de a dráma tart meg: Ricky­ Gervais a maró felszín alatt igazán pozitív és humanista hozzáállást képvisel, ráadásul nem fél saját magából is viccet csinálni. A Mögöttem az élet arra tanít, hogy a depresszió nem múlik el egyik pillanatról a másikra, a sebek nem gyógyulnak be csak azért, mert az élet megy tovább. Lesznek jobb és rosszabb napok, a gyász pedig munka, folyamat, amelynek állomásain végig kell haladni. Kinek lassabban, kinek gyorsabban megy, de sürgetni biztosan nem lehet.

(Mögöttem az élet [After Life]. Készítő: Ricky­ Gervais, angol drámasorozat, 30 perc, 2019. Forgalmazó: Netflix)