Az 1241. április 11-én elkezdődött Sajó menti vagy muhi csata mind a mai napig Mohácshoz hasonló nemzeti sorcsapásként él a magyar történelmi köztudatban. Muhi az 1526-os vereséghez hasonlóan a magyar történelem egyik, és az Árpád-házi középkor legnagyobb összecsapásaként közgondolkodásunk egyfajta tragikus igazodási pontjává vált a hosszúra nyúlt évszázadok alatt. A csatavesztésre és következményeire még ma is úgy tekint az utókor, mint az országot majdnem elpusztító olyan szörnyű tragédiára, amelynek legfőbb felelősévé a király rossz haditervét, a mongol invázió veszélyének könnyelmű alábecsülését, illetve a IV. Béla trónra lépése utáni, és a Magyar Királyságot meggyengítő rendi széthúzást teszi meg. E sommás és igaztalan ítéletnél azonban sokkal árnyaltabb a kép.
A Muhinál két napon át zajló öldöklő küzdelemből noha Batu kán került ki győztesen, győzelme csak pirruszi diadalnak számított; a magyar királyi sereg rendkívül elszánt ellenállása ugyanis olyan megrendítő veszteségeket okozott a mongoloknak, ami miatt Batu képtelen volt hadjáratának legfőbb célját, Magyarország leigázását, és Nyugat-Európa meghódítását beteljesíteni.
Noha a megfogyatkozott mongol hordák még csaknem egy évig dúlták az országot, a tovább élő helyi magyar ellenállás miatt növekvő veszteségeik tarthatatlanná tették helyzetüket, és 1242-ben sebeiket nyalogatva végleg kitakarodtak az országból. A Magyar Királyságnak még ha megrendítő veszteségek árán is, nemcsak a saját létét, hanem a nyugati keresztény civilizációt is sikerült megmentenie a mongol sárkány jelentette fenyegetéstől.
Új birodalom a Távol-Keleten
A XIII. század elején egy új, Attila kora óta nem látott fenyegető nagyhatalom, a Kínai Császárságot is leigázó Mongol Birodalom bukkant fel a Távol-Keleten. A birodalom- és dinasztiaalapító Dzsingisz kán uralkodása alatt rövid időn belül mongol uralom alá került az Észak-Kínától a Kaszpi-tengerig húzódó óriási terület. Dzsingisz, aki felvette a Kína császára címet is, és megalapította a mongol eredetű Jüan-dinasztiát, önmagát a világ urának nyilvánítva elhatározta, hogy mint nagykán és „mennyei császár”, uralma alá hajtja az egész akkor ismert világot. Dzsingisz halála után a kurultaj, a törzsi nagygyűlés által nagykánnak megválasztott Ögödej folytatta istenként tisztelt elődje, Dzsingisz hódító politikáját. Miután Ögödej leigázta Koreát és megszállta Perzsiát, a Mongol Birodalom hódító étvágya Európa felé fordult. A birodalom fővárosában, Karakorumban 1235-ben összeült kurultaj egy nagy nyugati hadjárat elindításáról döntött, amelynek megszervezésével és vezetésével Dzsingisz rangidős unokáját, Batu kánt bízták meg. Batu, a rendkívül tehetséges hadvezér ennek részeként már a következő évben meghódította a Volgai Bolgárországot – és benne a magyarok egykori őshazáját, Magna Hungáriát –, a mongoloknak behódolni nem hajlandó Rusz városokat, köztük Szuzdalt, Jaroszlavot és Vlagyimirt pedig porig égette, és lakóit kíméletlenül lemészárolta. Batu kán 1240-ben elfoglalta Kijevet, és a Távol-Keletről érkezett mongol hadak az év végére már a Kárpátok előteréig jutottak el. A felemelkedő Mongol Birodalom jelentette fenyegetésről szóló első alaposabb információk még 1229-ben érkeztek be a budai királyi udvarba azoktól az orosz bojároktól, akik a távol-keleti hódítók elől menekülve kértek védelmet II. András magyar királytól. Ennél már sokkal konkrétabb hírek hozója volt a rendtársával, Gerhardusz páterrel együtt 1235-ben az esztergomi domonkos rendházból keletre, a magyarok őshazája, Magna Hungaria felkutatására indult Julianus barát. A Magna Hungáriában megtalált magyarok ugyanis arról tájékoztatták az esztergomi szerzetest, hogy a mongolok Európa meghódítására készülődnek. Amikor 1236-ban Julianus hosszú és kalandos útjáról visszaérkezett Budára, azonnali kihallgatást kért IV. Béla királytól, akit nemcsak arról tájékoztatott, hogy rábukkant a Magna Hungáriában maradt magyarokra, hanem a mongolok Európa elleni készülődéséről is. A barát a király megbízásából még ugyanebben az évben ismét elindult keletre, ám amikor másodjára megérkezett Magna Hungáriába, a mongolok már uralmuk alá hajtották és feldúlták a magyarok egykori őshazáját. Julianus a mongol udvarba is eljutott, ahol személyesen Batu kán fogadta a messzi napnyugatról érkezett szerzetest. A kán egy igen barátságtalan hangnemű levéllel küldte vissza Magyarországra Julianust, amelyben felszólította IV. Bélát az önkéntes behódolásra: „Én a kán, az Égi Király küldöttje, kinek hatalmat adott a földön, hogy a meghódolókat a maguk viszonyai között fenntartsam, az ellenszegülőket pedig eltiporjam: csodálkozom rajtad, magyarok királyocskája, hogy amikor már harmincadszor küldök hozzád követeket, vajon miért nem küldesz vissza közülük egyet sem hozzám?… Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, hogy sok az alattvaló katonád, és, hogy egyedül uralkodsz egy nagy királyságban, és éppen ezért saját jószántadból nehezen hódolsz meg előttem. Pedig jobb és üdvösebb lesz reád nézve is, ha önként hódolsz meg előttem” – állt a kán vészjósló üzenetében.