„Tony Curtis is Trump mellett állna”

— Sokat beszélt Mátészalkáról, ahonnan az édesapja származott. Büszke magyar amerikai volt mindig is — mondja egykori férjéről a Lugasnak adott exkluzív interjúban Tony Curtis özvegye, aki a hollywoodi sztárról elnevezett nemzetközi filmfesztivál díszvendégeként érkezett a szabolcsi városba. Jill Curtis-Weber arról is beszél, miért érzi magát jobban Hollywoodtól minél távolabb.

Jill Curtis-Weber, Tony Curtis özvegye Fotó: Kurucz Árpád

— Először jár Magyarországon? 

— Másodszor. Tonyval már voltam itt talán tizenöt évvel ezelőtt. 

— Sokat változtunk azóta? 

— Nem igazán. Igaz, ugyanazokat a köröket járom a Duna partján, most is felmentünk a budai Várba, és ugyanabban a szállóban laktunk a Duna-korzón. Már akkor is nagyon tetszett az országuk. Mátészalkára is ellátogattam korábban, de csak nagyon rövid időt töltöttünk itt Tonyval.

— Miért tartotta fontosnak, hogy díszvendégként vegyen részt a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon? 

— Sokat beszélt Mátészalkáról, ahonnan az édesapja származott. Büszke magyar amerikai volt mindig is. Ötéves koráig csak magyarul beszéltek otthon, és azt hitte — noha New York volt az otthonuk —, hogy valahol Budapest környékén élnek. Később sem felejtette el az anyanyelvét. Ezért is megtiszteltetés számomra, hogy meghívtak. Biztos vagyok benne, hogy Tony is nagyon szívesen itt lenne. 

— A filmcsillagokat a legtöbben csak mozivásznon látjuk. Önök tizenkét évig voltak házasok, talán senki nem ismerte a ma élők közül Tony Curtist olyan közelről, mint ön. Milyen volt a mindennapokban? 

— Összesen tizenhat évet töltöttünk együtt. Ő olyan volt, mint amilyennek a vásznon is látjuk, amilyennek a néző a mindennapokban is látni szeretné. Nagyon vicces, gyors észjárású, nagyon kedves is. Olyasvalaki, aki mindenkivel megtalálta a közös hangot. Akármerre is járt, barátokra tett szert. Az egyik legutolsó filmsztár volt, akit még valóban foglalkoztatott, hogy milyen az imázsa. Ebben nőtt fel, a stúdiókban is elmélyítette, hogyan alakítson ki kapcsolatot a rajongóival. Ezt egész életében szem előtt tartotta, mindig is azt mondta: nem színész akartam lenni, hanem filmsztár. És az is lett. 

— Ennyire makulátlan lett volna?

— Nem volt tökéletes ő sem, hajlamos volt például a depresszióra. Szenvedett is ettől, de túl tudta tenni magát rajta. Összességében szép életet élt. Tényleg olyasvalaki volt, mint amilyennek a mozinéző is remélte. 

— Van kedvenc Tony Curtis-filmje?

— Nagyon sokszor láttam a filmjeit, egyik kedvencem például a Minden lében két kanál. De mondok valamit! Ebben a hónapban lesz tizennégy éve, hogy Tony meghalt. Ekkor valami megszakadt bennem, nem tudom  többé megnézni a mozijait. A Van, aki forrón szereti-t láttam vagy százötvenszer. De többé nem nézem meg. Ha meglátom a tévében, elkapcsolok. Emlékeket kavar fel, megterhelő lenne megnéznem. 

— Nyomon követi a hollywoodi filmipart? Mit gondol a mostani irányvonaláról? 

— Nem igazán rovom már ezeket a köröket. A mostani férjemmel Dél-Dakotában élünk, olyan messze Hollywoodtól, amennyire csak lehet. Jobb is így, sohasem vonzott igazán az a világ. De nézőként azt mondhatom, ahányszor csak moziba megyünk, csalódottan távozunk. Nem igazán vannak jó sztorijaik, inkább csak újradolgozzák a klasszikusokat. 

— Azt olvastam, lovakat tartanak...

— Így van, egy ranchon élünk a prérin, egy igazi vadnyugati környéken, amelyet még az aranyásók tettek nevezetessé. Egészen 1876-ig megy vissza a történetünk; ez Amerikában réginek számít. Idegenvezetést is tartunk turistáknak. Nem is hiányzik a nagyvárosi élet. Ha hazalátogatok Kaliforniába, San Diegóba — ugyanis beteg az édesapám —, nekem már sok az ottani környezet, túl nagy az ottani forgalom. Ahogy öregszem, egyre inkább a nyugiban, az állataim közelében szeretek lenni. Tonyval már az ezredfordulón kiköltöztünk Las Vegasba, ahol barátokra is szert tettünk. Velük továbbra is tartom a kapcsolatot, főleg a közösségi média segítségével, de az az igazság, közülük is inkább a „lovas” emberekkel.  

„Valami megszakadt bennem, nem tudom többé megnézni Tony mozijait”. Fotó: Kurucz Árpád

— Pedig San Diego csodálatos környezetben fekszik. De Tony Curtisről is van egy jó lovas történet, ahogy New York-i magyar zsidó srácként a végére csak megbarátkozott a lóval, meg is tudta ülni... 

— Igen, megtanulta, a filmstúdióban. Addig gyakorolta a westernekben járatos oktatókkal, amíg nem ment neki. Volt hozzá vér a pucájában. Profi lovas lett belőle, és büszke is volt erre. 2003-tól már foglalkoztunk együtt is lómentéssel. Nagyon otthon érezte magát a ranchon, mondta is, hogy cowboynak kellett volna születnie.  

— A Facebook-oldalán ön egy nagy Trump-plakáttal a kezében pózol. Miért éppen Trump? 

— Elég konzervatívok vagyunk a férjemmel. Talán meglepi a nyilvánosságot, de Tony is az volt.

Általában azt feltételezik, hogy csak azért, mert Hollywoodban érte el a sikereit, ő is liberális volt — pedig egyáltalán nem. John F. Kennedy elnöksége idején a demokratákat támogatta, de a két Bush alatt már a republikánusokat. Szerette Ronald Reagant is, az idősebb George Bushsal jó barátságban volt, de Donald Trumpot is ismerte. Nagyon örülne Trump elnökségének. Teljes mellszélességgel Amerika és annak hadserege mellett állt, úgy is, mint aki a második világháborúban tengeralattjárón teljesített szolgálatot (1945 szeptemberében szemtanúja volt a japán kapitulációnak is — a szerk.) Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy érezne most, mint mi.

Egyébként Amerika egyik fele is így érez. Úgy látjuk, hogy országunk helytelen irányba halad, és megálljt akarunk ennek parancsolni. Nem vagyunk érdekeltek abban, hogy az Egyesült Államok szocialista országgá váljék. Ebben benne van a politikai korrektség, meg az is, hogy el akarják venni a jogainkat, úgy vélve, másokat több jog illet meg. Szeretnénk, ha országunk jobbá válna, de alapvetően az eredeti állapotában szeretnénk megőrizni. A demokraták sem olyanok már, mint régebben voltak. Szóval elég konzervatívok vagyunk. Amikor 2011-ben kiköltöztünk Kaliforniából, még ajtókulcsra sem lett szükségünk. Minek is kellett volna? Nem zártunk semmit. Ismeretlenek voltak a betörések. 2019-ben tettük fel a lakatokat, majd átköltöztünk Dél-Dakotába.        

— Chuck Norris, Clint Eastwood… — szükségem van-e a másik kezem ujjaira is, hogy felsoroljam a konzervatív amerikai filmsztárokat? 

— Ne gondolja, hogy csak ők ketten vannak! Legfeljebb nem az van a szájukon, ami a szívükön… Kalifornia nem egyszerű eset. A terület elsöprő többségét konzervatívok lakják, a számbeli többséget alkotó liberálisok a nagyvárosokban tömörülnek. Nagyon érdekesen alakul majd a mostani elnökválasztás.  

— Milyen amerikai médiaforrásokból tájékozódik? The New York Times? The Washington Post? 

— Viccel? Nem olvassuk ezeket. A Newsmaxet, a Fox Newst kísérjük figyelemmel. A Newsmax elég kiegyensúlyozott egyébként. Trumppal kapcsolatban is megmondják, ha valamivel nem értenek egyet.    

— Úgy véli-e, hogy Trump újraválasztásával Amerika visszatalálna a saját útjára? 

— Ha valakivel igen, akkor az ő. Ugyanis nem fél attól, hogy végrehajtsa a szükséges változtatásokat. Nem tipródik azon, hogy ki szereti és ki nem. Tetszik benne, hogy nagyon szókimondó, nagyon amerikai és nagyon erőskezű. Márpedig most éppen ezekre a tulajdonságokra van szükségünk. Épp egy olyan emberre, aki nem fél keményen odatenni magát, megsérteni egyeseket, vagy kihozni őket a sodrukból. Nőként — sok más társamhoz hasonlóan — szívesen szavaznék egy másik nőre, akiből csodálatos elnök lehetne, de ez a valaki bizonyosan nem Kamala Harris. A Trumppal vívott elnökjelölti vitán hárman voltak egy ellen: az ABC csatorna műsorvezetői is Harris oldalán szálltak be. Rossz volt nézni. Viszont sajnos sokan rá fognak voksolni pusztán azért, mert nő. Pedig azt kellene szem előtt tartanunk, merre tart most az országunk. 

— Trumpot most pár hónapon belül másodszor próbálták lelőni. Mi a véleménye erről? 

— El sem tudom képzelni, mi történt volna akkor is, ha sikerül az első merénylet. Nehéz kimondanom a polgárháború szót, de annyi bizonyos, tömegek tódultak volna az utcára, hogy ott egymásnak essenek. Ha Trumpnak bármi baja esett volna, a fél ország felrobbant volna. Vannak persze családtagjaink, akik az ellenoldalra szavaznak — a hálaadási és a karácsonyi vacsorák érdekesen alakulnak ezúttal Amerikában. 

MÁTÉSZALKAI GYÖKEREK. Apja, Schwartz Manó (Emanuel) szabómester „lábnyomait keresve” járt az 1980-as években először a Bernard Schwartz néven New Yorkban született Tony Curtis (1925–2010) a szabolcsi városban, ahová később is ellátogatott. Nevét a helyi zsinagóga falán emléktábla őrzi, a városban pedig 2019-ben róla elnevezett kávézó és emlékszoba nyílt Curtis-relikviákkal. Három évvel ezelőtt Jamie Lee Curtis, a filmsztár lánya — maga is kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznő — járt Mátészalkán Hanusi Péter, a város polgármestere meghívására. De Mátészalkán cseperedett Adolph Zukor (Cukor Adolf), az 1873 és 1976 között élt producer, a hollywoodi filmgyártás egyik létrehozója is. Róla a filmszínházat nevezték el a városban. A mostani, csütörtöktől szombatig zajló Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztivál keretében exkluzív hollywoodi tárlaton készültek a világ egyik legnagyobb filmgyártó vállalata, a Metro–Goldwyn–Mayer táncigazgatójaként tevékenykedő Guttmann Dezső, vagyis a kétszeres Oscar-díjas Dave Gould életének bemutatásával, születésének 125. évfordulóján.