„Drága Maczi néni!’”

Maczkó Mária hangja száll, tovaszáll, hol lágyan duruzsol, hol metsző erővel hódít, szóval valósággá válik.

Nem tudom, Mária mikor lett „Maczi néni”, talán a tanítványai nevezték el így. Ennél azonban fontosabb, hogy ha rá gondolok, csodálatos képességei, művészete mellett élénk társadalmi szerepvállalása jut eszembe. „Maczi néni” ugyanis bejárta gyalog, lóháton, konflissal, szekérrel, autóval, busszal és földalattival a teljes Kárpát-medencét, mindent látott, mindenkivel beszélt, mindenkinek segített. Lentitől Kézdivásárhelyig sok településen akad közös ismerős, nagyon sokszor hallottam róla másoktól, hogy itt járt, ott járt, elkápráztatta tehetségével a népeket. Ha valakire igaz, hogy három-négy életet él egyszerre, őrá feltétlenül. Ebben a sok-sok megélt életben, amelyek mégis csak összeforrtak benne valamiképpen, elsősorban a szakralitás és a magyarság szolgálata vezérelte. Beszélgettem vele röviden erről hajdanán, de hallom is a dalokból, olvasom szövegeiből, látom, hogyan vélekednek róla és művészetéről a magyar emberek. Mindeközben fáradhatatlanul kutatja a dalt, a kincseket, a forrást, valahogyan úgy, ahogyan Kodály, Bartók és Lajtha, később pedig a táncházasok is tették. Amennyire tudom, Mária életében Kallós Zoltán az egyik főszereplő, sokat jártak együtt Erdélyben, tőle tanult fontos bölcsességeket, életigazságokat, amelyeket művészetében ma is sokszor megérzünk. „Ha nem tudsz jobbat, mint az eredeti, kérlek, ne nyúlj hozzá!” – ezt például a magyar népdalról mondta neki Zoli bácsi, és ez a mondat némiképp ítéletet is alkot az autentikus–feldolgozáspárti vitáról. Maczkó Mária éneke ugyanis nem néprajzi maradvány, de nem is önkényes átdolgozás, hanem leginkább cselekvő, teremtő akarat. Talán éppen ez volna a lényeg, ahogyan minden művészeti ágban, az irodalomtól a képzőművészeten át a színházig: a szakrális tapasztalat a katarzis lényege.

Néhány héttel ezelőtt Maczkó Mária új albumot adott ki. Sok-sok zenész barátjával muzsikál, énekel, vigadozik, búsul és kacag együtt önfeledten az Édesanyám rózsafája – Kedves dalaim szárnyán a Kárpát-hazában lemezen. Nehéz megindultság nélkül szólni erről a bő órás válogatásról, már csak azért is, mert az istenélmény és a szülőföld iránti szeretet már az album borítójáról is szinte elénk gördül. „Odabent” a zene varázslatos, káprázatos és lélegzetelállító, talán Lőrincz Sándornak van igaza, aki ezt írta: „…ismét kincsként ragyog ki életművéből. A vállalt szándék egyedi, vertikális és horizontális vonzása egyedülálló.” A lemezhez azt a tanácsot mellékelték nekünk, hogy egyben hallgassuk meg, és valóban működik a recept: egymás után nyílnak ki a dalok, mint virágon a friss szirmok. A hazai, vagyis Galga menti anyagok mellett a zalai-somogyi válogatást érezzük a legizgalmasabbnak, de semmilyen üresjárat nincs az albumon. Maczkó Mária hangja száll, tovaszáll, hol lágyan duruzsol, hol metsző erővel hódít, szóval – amint feljebb már írtuk – valósággá válik. Sokszor meghallgatjuk még az új lemezt, és jó szívvel ajánljuk mindazoknak, akik magyar népzenére, nem pedig önmegvalósító kísérletezésre vágynak.

Ezt az írást semmi mással nem zárhatjuk, mint Maczkó Mária tanúságtételével. Abban a reményben adjuk át olvasóinknak ezt a pár megszentelt sort, hogy talán sokan megértjük majd: életünk, küzdelmeink, víg perceink nem véletlenül, esetlegesen zajlanak, hanem az isteni kegyelem vezérel életünk minden percében: „Az Úr az én fényességem, az ő világossága mutat utat nékem. Isten akaratából meghívott apostol vagyok, mert Isten azt adja nekünk, ami a legjobb. Benne és általa szeretnék megdicsőülni, világosságává válni, hogy üdvössége eljuthasson az emberekhez. Többször megtapasztaltam, hogy az olyan ének, amely kapcsolatot tart Istennel, amelynek igazából ő a forrása, gyógyítja a lelkeket, kiűzve a sivárságot és az igénytelenség démonát. Egyszer a Jóistentől kaptam egy hatalmas ajándékcsomagot, melyből mindennap szeretetet kell osztogatnom. Minden utamon Isten vezérel, és a Mindenható ereje támogat. Fohászkodom hozzá összhangért, egészségért, békéért, igazságért és erőt, energiát adó isteni örömért. Arra kérem Őt, ébressze fel szívemben a Napot, hogy az árnyékok eltűnjenek, hogy felvirágozzon minden, amibe belekezdek, hogy általam mások szívében is felvirágozzon a jóság és a szeretet. Megköszönöm földi létemet, és kérem, hogy megbántóimnak szívből meg tudjak bocsájtani, hogy egykor én is elnyerhessem atyám bocsánatát.”