
Fotó: Mirkó István / Marácz Attila és felesége, Marcsi szerint a kalap nem elvesz, hanem hozzáad az archoz
Régen csak a Margit hídtól a Petőfi hídig tíz-tizenöt kalapos dolgozott, majd a hetvenes évektől rohamosan csökkent a számuk. Marácz Attila 1988 óta működteti saját üzletét, ahol ugyanúgy dolgoznak, mint száz évvel ezelőtt, kézi formázással. Az így készült nemezelt kalap készítése kemény fizikai munka, erős kéz kell hozzá. Az elődöktől tanult munkamegosztás szerint a formázást, vasalást a kalaposmester végzi, a varrást és a díszítést a felesége. Ahogy a szülők, ők is párban dolgoznak. Az ötvenes évekig külön szakmaként jegyezték a férfi és a női kalapost, a sapkást és az egyensapkást. Utóbbi mesterek készítették a diákok Bocskai-stílusú sapkáját, az angolkisasszonyok és különböző polgári tömörülések fejfedőjét. A hatvanas évekig a férfiak öltözékéhez hozzátartozott a kalap, anélkül illetlenség volt kimenni az utcára.
A kalapkészítés során kemény filcből kell nőies, légies formát kialakítani. Marácz Attila az alapanyagot, leggyakrabban gyapjú- vagy nyúlszőrfilcet forró gőz felett hevíti, és amikor már olyan égető, hogy más messzire hajítaná, ő akkor kezdi el kézzel nyújtani, formázni. Ráfeszíti a kiválasztott faformára, majd kiszárítja, szépen kifésüli és fényesíti. A karimát visszahajtja, leszegi, vagy vágott széllel hagyja. Utána a felesége „felöltözteti” a kalapot. A Marácz házaspár a mai napig klasszikus kalaposgépekkel és szerszámokkal dolgozik. A patinás szegőgép több mint százéves. Magyarországon öt mestervizsgával rendelkező kalaposmester dolgozik, hárman Budapesten, ketten vidéken. Marácz Attila az utolsók között volt, akik letették a vizsgát. Ma OKJ-s képzéseket tartanak, hatszor két órát.
– Az mire elég? – kérdezi Marcsi. – A férjem gyerekkora óta folyamatosan tanulja a szakmát, én pedig mellette huszonhét éve.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!