Fotó: Netflix
Martin Scorsese más ligában játszik, mint a rendezők zöme: még mindig mer kockáztatni, a kivitelezés, a látvány, a vágás tökéletes, a sztorizós szerkesztés pedig könnyed és változatos tud maradni. Egyszer gyors egymásutánban váltják egymást az események, máskor magabiztosan hömpölyög előre a történet. Az írben mégis talán az a legjobb, hogy egyik színészlegenda sem nyomja el a másikat, és dacára a digitális maszknak, piszkosul jó őket együtt látni, talán utoljára. De Niro a csendes bérgyilkos szerepében, a Scorsesével életében először dolgozó, szakszervezeti vezetőt alakító Pacino és a film kedvéért visszatérő Pesci, aki korábbi, jellemzően idegbeteg, harsány szerepeivel ellentétben kimért, ám borzasztóan veszélyes maffiavezérként tért vissza a nyugdíjból, ugyanúgy remekel. A parádésan megírt, néha egyenesen Tarantino éjfekete humorára hajazó párbeszédek pedig, ha nem teszik is pörgőssé a három és fél órás játékidőt, de az biztos, hogy Az ír sokkal viccesebb, mint amire számít a néző.
A mozi fontos korszaka búcsúzik Martin Scorsese maratoni gengszterkrónikájával. Az ír egy nagy generáció osztálytalálkozója, jóízű nosztalgiabuli, amely minden hibájával együtt is többet ér, mint a manapság futószalagon készülő tucatfilmek. Nyolcvan felé Martin Scorsese már nem akar megfelelni senkinek, és a legkevésbé sem érdekli, ha kijelentéseivel esetleg botrányt kavar. Először egy interjúban, majd hosszú cikkben fejtegette, hogy a Marvel- és DC-képregényfilmek szerinte egész egyszerűen nem filmek, és kijelentéséhez egy másik nagy öreg, Francis Ford Coppola is csatlakozott. Scorsese joggal haragszik a szuperhősfilmek gyártásába fulladó, eredeti történeteket mellőző, profitorientált stúdiókra.
A szicíliai származású rendező legutóbbi alkotása, a 2016-os Némaság igazi szerelemprojekt volt, a történet megfilmesítési jogait még 1988-ban vette meg, és csaknem három évtizedet kellett várnia arra, hogy a két jezsuita szerzetes történetét vászonra vihesse. A Némaság nem mindenkinek való, szívtépő és katartikus alkotás, amely olyan kérdéseket boncolgat, mint az Istenbe vetett hit értelme és természete. Az ír sem vágja kisebb fába a fejszéjét: bemutatja, hogy végül mind egyedül maradunk egy félhomályban úszó szobában mindazzal, amit életünk során tettünk. Martin Scorsese pedig nem zárja le saját történetét, hiszen az ajtó félig nyitva marad.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!