Mivel az erdészek nem használnak ilyen színű festéket (ők a kivágandó fákat rózsaszín pöttyel jelölik, a meghagyandókat pedig zölddel), a tettes kilétének teoretikus kutatása során őket azonnal kizártuk. Számos lehetséges csoportot megjelöltünk, és végül nem jutottunk semmire. Lehettek egyszerű alkalmi erdőgyalázók – ezek alcsoportjai egyébként a csokipapír-, pillepalack- és sörösdoboz-eldobálók –, hegyibiciklisták, crossmotorosok, a fene tudja.
A vadászokat is kizártuk. Ők általában nem fújkálnak festéket. Helyette ronda piros-fehér műanyag szalaggal kerítik körbe a fákat, így jelölik, merre köll menni. (Helyismeretüknek ezúton is gratulálok.) Persze ezeket a közlekedési jelzőszalagokat vadászat után a fákon hagyják, így az erdő kísértetiesen hasonlít egy Lenin körúti csőtörés helyszínére, de e szalagok legalább levehetők. Jómagam egy-egy börzsönyi utam során általában ötven-hatvan méter ilyet tépkedek le, viszek haza.
A festék azonban ott marad, kettős mementóként: emlékeként annak a napnak, amikor az erdei találkozó résztvevői, ki tudja, miért, összejöttek ezen a tisztáson és egy jót parkingoltak, másrészt erős utalásként a felirat készítője szülőanyjának már említett foglalkozására.
Rendkívül érzékeny, intuitív ember lévén próbálok most beleállni a festékfújó lelki mivoltába. Összejövetelt szervez az erdőbe, egy öreg fa őrzötte tisztásra. Elwalkingol ide, megnézi, jó lesz-e a parking számára a place. Jó lesz. Nosza, elő a festékszórót, azt’ adjál neki. Kész a felirat. Megnézi, bólint. És nem zavarja. Az ő világképében az erdő fogalma harmonikusan összeegyeztethető a graffitivel. Milyen ember az ilyen típusú barom? Vajon milyen, homlokegyenest ellenkező fogalmakat tud még elkeverni pöttöm agyának köcsögében? Nem merek belegondolni.
Persze az is lehet, hogy korunk gyermeke ő, akit én, az öreg költő már nem értek meg. Ontológiai-esztétikai vágy hajtja az erdőbe, de ott bármikor dinamikusan váltani tud praktikus szemléletre. „Fölfújom ezt ide, b...zmeg, olyan szép ez a hely.”
Igen, könnyen lehet, hogy velem van a baj. Ma, amikor mindenütt azt hirdetik a modernek, hogy bármi átváltozhat bármivé, miközben ugyanaz marad, mi értelme még konok metafizikai ellenállásomnak, hogy az erdő maradjon ugyanúgy erdő, ahogy mindig? Amikor már férfiak nők is lehetnek, afrikai bennszülöttek európai polgárok, tolószékes rokkantak táncosok, Kárpátalja Ukrajna, Ukrajna Oroszország.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
