„Én nem tudok semmit, de azt hiszem, mindent sejtek” – mondta nagy filmrendezőnk, Fehér György. Az erdőben a sejtelem útját járjuk. A látásnak, a tudásnak az ad mélységet. Ez főképp akkor érezhető, ha az erdőn köd van. Ilyenkor a sejthető erdő nem csupán dereng a látható fák mögött, hanem úszunk a sejtelemben. Ködös hajnali erdőn járni: egyszerre ismeretelmélet és ontológia. Ennyit tudok. Ez vagyok.
Ahogy a körülöttünk álló fák a láthatatlan erdőtől kapják létük értelmét, ugyanúgy a világról való tudásunk is csak akkor ér valamit, ha mögötte ott gomolyog a tudhatatlan, a csak sejthető. Utóbbit persze nevezhetjük „egyelőre még nem tudottnak”, de az effajta pozitivista optimizmust meghagynám az együgyű lelkeknek.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
Merítő
