Az utókor mindig okosabb. Könnyű neki. Onnan már látni, milyen volt az a kor, amelyből született, hogy annak milyen volt az előkora, és hogy a múltbéli hibák, rossz elgondolások, amelyek akkor még jó ötletnek tűntek, hová eszkalálódtak olyannyira, hogy végül a helyzet tök reménytelenné váljon.
Szegény Széchenyi még nem tudta, hogy majd békaemberekkel fog találkozni. Kétéltűekkel, akik még a múlt folyójában keltek ki, de mivel otthonukat kiegyenesítették, csatornázták és lecsapolták, a jövőt szeretnék megúszni szárazon. A legnagyobb magyar volt folyóink első ökofasisztája, aki persze azt hitte – többi honfitársával egyetemben –, hogy jót cselekszik.
Európa legnagyobb ártéri erdeje Gemenc. Ez a csodálatos vízivilág csupán egyetlen okból maradt fenn: a nagy vízrendezési őrület idején tulajdonosának nem volt szíve kifizetni a lecsapolási munkálatok díját. Gemenc létezése azt hirdeti tehát: az ember nagyon hülye ugyan, de ha egy kicsit nem figyel oda, képes helyesen cselekedni. Véletlenül, mintegy.
A történelem során az emberiség sosem érezte ennyire egységesen, hogy vége van a világnak, mint manapság. A mai gyerekek eszmélődésük kezdetétől fogva azt hallják a felnőttektől, hogy a világ el van cseszve. Hogy a környezetet tönkretettük, a Föld melegszik, háborúk vannak, a gazdasági és energiaválság fokozódik, Európát támadják a barbárok, és szellemileg is teljes a káosz (elég, ha csak Nyugat-Európa szellemi állapotára gondolunk). A mai nemzedékek ebben a generális válságtudatban tudatban nőnek föl. Én nem azon csodálkozom, hogy a fiatalok flegmatikusak és kiégettek, hanem azon, hogy nem követnek el kollektív öngyilkosságot már az óvodában.
„Ha nem akarjuk, hogy tényleg vége legyen a világnak, akkor most, az utolsó percben meg kell változnunk. Újra föl kell idéznünk valamit, amit rég elfelejtettünk.” Istenem, mióta hallom ezt a szöveget! Szajkószabadság van: a tévében, az interneten, az újságokban mindenki szépen fölmondja a leckét, és közben szépen süllyedünk tovább, a latrina mélyebb rétegei felé.
Hogy képtelenek vagyunk megváltozni, másképp gondolkodni, azt ékes példák bizonyítják. Kitör a gázellátási pánik, és némely bürokratáknak rögtön az jut
eszükbe, hogy akkor ki kell vágni a fákat a természetvédelmi területeken. (Ahol amúgy is vágják, hiszen mind erdészeti kezelés alatt áll, és ebben a kezelésben egyébként sincs sok köszönet.) Aztán meg, amikor aszályos idők jönnek, némely más bürökratáknak eszükbe jut, hogy akkor most minden folyóra duzzasztókat kellene építenünk. (Heidegger írja valahol, hogy a híd – amely archaikus korok találmánya – ívelésével tiszteletben tartja a folyót, míg az erőműbe a folyót már beépítik. Micsoda mentalitásbeli különbségről árulkodik e két találmány!)
A megváltozott mentalitás jele az volna, ha végre megpróbálnánk a fák vagy a folyók „fejével gondolkodni”. Erre manapság csak a természetvédők képesek, csakhogy nekik Európa egyik országában sincs semmi szavuk ott, ahol a dolgok eldőlnek. Ott, a világ végén.
Borítókép: illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
