A világ végén

A megváltozott mentalitás jele az volna, ha végre megpróbálnánk a fák vagy a folyók „fejével gondolkodni”.

Végh Attila
2022. 09. 23. 7:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utókor mindig okosabb. Könnyű neki. Onnan már látni, milyen volt az a kor, amelyből született, hogy annak milyen volt az előkora, és hogy a múltbéli hibák, rossz elgondolások, amelyek akkor még jó ötletnek tűntek, hová eszkalálódtak olyannyira, hogy végül a helyzet tök reménytelenné váljon.

Szegény Széchenyi még nem tudta, hogy majd békaemberekkel fog találkozni. Kétéltűekkel, akik még a múlt folyójában keltek ki, de mivel otthonukat kiegyenesítették, csatornázták és lecsapolták, a jövőt szeretnék megúszni szárazon. A legnagyobb magyar volt folyóink első ökofasisztája, aki persze azt hitte – többi honfitársával egyetemben –, hogy jót cselekszik.

Európa legnagyobb ártéri erdeje Gemenc. Ez a csodálatos vízivilág csupán egyetlen okból maradt fenn: a nagy vízrendezési őrület idején tulajdonosának nem volt szíve kifizetni a lecsapolási munkálatok díját. Gemenc létezése azt hirdeti tehát: az ember nagyon hülye ugyan, de ha egy kicsit nem figyel oda, képes helyesen cselekedni. Véletlenül, mintegy.

A történelem során az emberiség sosem érezte ennyire egységesen, hogy vége van a világnak, mint manapság. A mai gyerekek eszmélődésük kezdetétől fogva azt hallják a felnőttektől, hogy a világ el van cseszve. Hogy a környezetet tönkretettük, a Föld melegszik, háborúk vannak, a gazdasági és energiaválság fokozódik, Európát támadják a barbárok, és szellemileg is teljes a káosz (elég, ha csak Nyugat-Európa szellemi állapotára gondolunk). A mai nemzedékek ebben a generális válságtudatban tudatban nőnek föl. Én nem azon csodálkozom, hogy a fiatalok flegmatikusak és kiégettek, hanem azon, hogy nem követnek el kollektív öngyilkosságot már az óvodában.

„Ha nem akarjuk, hogy tényleg vége legyen a világnak, akkor most, az utolsó percben meg kell változnunk. Újra föl kell idéznünk valamit, amit rég elfelejtettünk.” Istenem, mióta hallom ezt a szöveget! Szajkószabadság van: a tévében, az interneten, az újságokban mindenki szépen fölmondja a leckét, és közben szépen süllyedünk tovább, a latrina mélyebb rétegei felé.

Hogy képtelenek vagyunk megváltozni, másképp gondolkodni, azt ékes példák bizonyítják. Kitör a gázellátási pánik, és némely bürokratáknak rögtön az jut

eszükbe, hogy akkor ki kell vágni a fákat a természetvédelmi területeken. (Ahol amúgy is vágják, hiszen mind erdészeti kezelés alatt áll, és ebben a kezelésben egyébként sincs sok köszönet.) Aztán meg, amikor aszályos idők jönnek, némely más bürökratáknak eszükbe jut, hogy akkor most minden folyóra duzzasztókat kellene építenünk. (Heidegger írja valahol, hogy a híd – amely archaikus korok találmánya – ívelésével tiszteletben tartja a folyót, míg az erőműbe a folyót már beépítik. Micsoda mentalitásbeli különbségről árulkodik e két találmány!)

A megváltozott mentalitás jele az volna, ha végre megpróbálnánk a fák vagy a folyók „fejével gondolkodni”. Erre manapság csak a természetvédők képesek, csakhogy nekik Európa egyik országában sincs semmi szavuk ott, ahol a dolgok eldőlnek. Ott, a világ végén.

Borítókép: illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.