Nyertes Zsuzsa könnyek között idézte fel az őt ért tragédiát

A máskor csupa mosoly előadóművész kisírt szemmel próbálta szavakba önteni a traumát.

Budapest, 2008. december 9. Papp János Jesus Costazuela (b), Nyertes Zsuzsa Florance Unger és Székhelyi József Manolo Costazuela (j) szerepében Neil Simon: Furcsa pár címû színmûvének nõi változatában, amelyet december 12-én mutatnak be a Centrál Színházban, Puskás Tamás rendezésében. MTI Fotó: Kollányi Péter Fotó: Kollányi Péter

A színésznő családjában mindenki rendkívül erősen kötődik a többiekhez. Ha náluk egy gyerek felnő, akkor sem feledkezik meg a szüleiről, a nagyszüleiről, a testvéreiről, és az unokák is ezt a szeretetteli példát látva nőnek fel. Nyertes Zsuzsa édesapja erős motorja volt a famíliának, ezért váratlan halála óriási trauma és veszteség a szeretteinek.

Eltelt némi idő azóta, hogy Nyertes Zsuzsa édesapja örökre lehunyta a szemét, ám ő mégsem képes könnyek nélkül beszélni róla. A máskor csupa mosoly előadóművész most kisírt szemmel próbálja szavakkal felidézni az imádott édesapjával kapcsolatos emlékeit – írja a BEOL.

– A leghűségesebb férj, a legjobb apa és a legkedvesebb nagypapa volt! – kezdte a színésznő. – Hárman vagyunk lányok, és bár imádott minket, sóvárgott egy trónörökös után. Megkapta: az első unokája fiú lett, akit még négy követett, a három lány mellett. Gyerekkorunkban sokat dolgozott, de hétvégéken örömmel játszott velünk: kártyáztunk, társasoztunk. Aztán felnőttünk, saját életünk-családunk lett, ám továbbra is mindig számíthattunk rá. Először nem örült, hogy én színésznő lettem, orvosnak szánt, ami ő szeretett volna lenni. Később, látva a sikereimet, nagyon büszke lett, minden premieremen ott tapsolt. Mivel egy szempillantás alatt halt meg, nem volt időnk felkészülni erre a tragédiára. A pacemakere korábban kétszer is megmentette az életét; harmadjára nem sikerült…

MTVA Fotó: Zih Zsolt

„Én csak kétszer láttam sírni”

Az aktív éveiben mérnökként, később igazságügyi szakértőként dolgozó Nyertes Antal – akit a felesége Tonesznek, a barátai pedig Tóninak becéztek – élete nyolcvannyolcadik évében távozott. Idős kora dacára remekül tartotta magát, minden értelemben.

– Szilveszterkor még megtáncoltatott! – merengett Zsuzsa. – Tizenkét évesen, a háborúban vesztette el az apját és a nővérét, az édesanyja 35 évesen egyedül maradt vele és a bátyjával, a halála napjáig csak nekik, értük élt. Ettől lett apu is annyira családcentrikus. Túl hamar lett felnőtt, de mindig erősnek mutatta magát. Az unokái azt mondták róla: „Nagypapi sose fog meghalni, túl erős!” Én csak kétszer láttam sírni: egyszer az édesanyja temetésén, másodszor a 70. szülinapján, amikor elénekeltem neki „Az én jó apámnál nincs jobb a világon” kezdetű dalt. Hat éve váratlanul kórházba került, de hamar felépült. A ka­ran­tén­idő­sza­kot remekül viselte, még örült is, hisz az elmúlt három hónapban naponta láttak anyuval Andi húgomat és engem. Előző nap mindig megbeszéltük, mit kell venni, mi legyen ebédre, és másnap ott volt minden a küszöbükön. Apunak a libamáj volt a fő kedvence, a karantén alatt négyszer is sütöttem neki, imádta! A tragédia napján kértem anyut, hogy adja át a telefont apunak, de ő épp vacsorázott, és azt üzente, hívjam később. Erre már nem került sor. Alig egy óra múlva anyu hívott, és zokogva közölte, hogy apu nagyon rosszul lett, a mentők épp akkor érkeztek meg. Rossz előérzettel ugrottam be a párom mellé a kocsiba; percek alatt ott voltunk, sajnos mégis elkéstünk.

MTI Fotó: Kollányi Péter

„Még kicsit együtt lehettünk”

Mire Zsuzsáék megérkeztek, már rendőrök is voltak a helyszínen. Kiderült: közvetlenül a halála előtt Tóni bácsi a háza előtt füvet nyírt, és éppen szót váltott egy járókelővel, amikor összeesett. Az idegen férfi azonnal hívta a mentőket, akik perceken belül kiértek, és megkezdték az újraélesztést, de fél óra elteltével sem jártak sikerrel.

– Kértük a rendőröket, hadd vigyük be aput a lakásba, ne kelljen a járdán feküdnie. Együttéreztek velünk, de egy jogszabályra hivatkozva, miszerint apu közterületen hunyt el, nemet kellett mondaniuk – idézte fel könnyezve a történteket Zsuzsa. – Anyuval 63 évig voltak házasok, náluk szebb párt sose láttam, nem csoda, ha a mamánk szinte összeomlott! Andikával letérdeltünk apu mellé a járdára, ölünkbe vettük a fejét, azt simogatva vártuk a halottszállítót, ami három óra múlva érkezett. Bármily szörnyű is volt az egész, valahol jó is, mert így még kicsit együtt lehettünk, volt rá idő, hogy szépen elbúcsúzzunk.

Igazolt hiányzó

A temetésen a három lány és egy-egy unoka külön-külön megírt levelekben búcsúzott az elhunyttól. Előre felvették, képtelenek lettek volna a ravatalnál felolvasni. Csak a középső lány és annak családja nem volt jelen.

– A koronavírus még ebbe is belerondított! – sóhajtott Zsuzsa. – Judit évtizedek óta Philadelphiában él a családjával, de most a járvány miatt nem jöhetnek Magyarországra. Az USA-ban egyre romlik a helyzet, nem tudni, mikor keresheti fel a gyerekeivel apu sírját.