Amikor kitört a Nagy Háború, Galíciában vonta össze sereglovasságát a Monarchia, de az oroszok is így tettek. Mindkét fél hadvezetése nagyobb lovassági összecsapásokra számított. Kezdetben az osztrák–magyar sereglovasságot szinte teljes mértékben távolfelderítésre vetették be, azon feladattal, hogy az orosz erők csoportosításait felmérjék, és némely lovas seregtest nagy távolságokra nyomult be az ellenséges vonalak mögé. Az első lovasrohamra 1914. augusztus 15-én került sor Stojanownál, amelyet a 11. honvéd lovashadosztály kassai 24. honvéd lovasdandára hajtott végre. A kassai 5. és a marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred négy százada egy erdőn áthaladva indította meg meglepetésszerű rohamát. A Magyar huszár. A magyar lovaskatona ezer évének története című, 1936-ban megjelent hadtörténeti munka így írta le a támadást: „Raj roham! Vágtát! Majd Rajta! Rajta! – vezényelték a parancsnokok. Tűztámogatás nélkül, az ellenségtől körülbelül 1800 lépés távolságról, nyílt terepen kezdték meg huszárjaink a híres stojanowi lovasrohamot, amelyet sem a szembetüzelő orosz gyorstűzű ágyúk és géppuskák, sem a rohamozók oldalába tüzelő orosz gyalogság, sem a huszárok ellen rohamhoz fejlődő orosz lovasság nem tudott feltartóztatni. Az oroszok nem számítottak arra, hogy van olyan lovasság, amely a gyorstüzelő gépek ellen mer rohamozni. Elvesztették a fejüket. Gépeikkel elsietve, aránylag kevés eredménnyel lőttek, s a harci zajt messze túlharsogó Rajta! Rajta! kiáltásra el is hallgattak. A kiszolgáló legénység közül kevesen védekeztek, a többiek elszaladtak, vagy hasrafekve halottnak tetették magukat.” Augusztus 18-án volt az uralkodó, I. Ferenc József 84. születésnapja, és Froreich Ernő altábornagy, az 5. honvéd lovashadosztály parancsnoka egy győzedelmes lovasrohammal kívánt kedveskedni az agg uralkodónak. Így előző nap Gorodok mellett lovasrohamra küldte huszárjait, de a „vörös ördögök” mellől elpártolt a hadiszerencse, az oroszok felkészülten várták a támadást. Froreich altábornagy elmulasztotta az alapos felderítést, így kapott parancsot a roham végrehajtására a zalaegerszegi 23. honvéd lovasdandár. A keszthelyi 6/II. és az érsekújvári 7/II. honvéd huszárosztályok sorakoztak támadáshoz. „(…) a lovasrohamnak a gorodoki, minden pontjáról pontosan belőtt gyakorlótér volt a színhelye, amit azonban feltétlenül kellett tudnia az ellenséges hadvezetőségnek is. Mikor láttam, hogy a drótsövények és a jól beépített gépfegyverek ellen lovasroham indul meg, bennem, mint vérbeli lovastisztnek, egyszerre meghűlt a vér. Az első pillanatokban nem értettük a dolgot és azt hittük, hogy valami még előttünk ismeretlen harcmodorról van szó, talán előre akarnak menni egy alkalmas takarásig és ott lóra szállva tovább folytatni a támadást. Nem ez történt. Úgy jöttek, robogtak, mint a megvadult ördögök. Félelmetes volt. A mi gépfegyvereinket tisztek irányították, akik szigorú parancsot kaptak, hogy a lovastömeget engedjék közel, lehetőleg a drótakadályok elé és akkor kezdjék meg a tüzelést, ha a tömött sorokban vágtató huszárokat meg tudják semmisíteni. Tisztjeink teljesítették a parancsot és a látványtól én, az ellenséges katona valósággal ideggörcsöt kaptam. A lovasroham percek alatt összedőlt és az imént még daliás huszárcsapat egymás hegyén-hátán fetrengett, vonaglott, ordított és haldoklott. Ilyen hősiességet és hajmeresztő könnyelműséget még a legöregebb, több háborút megjárt katonáink sem láttak. Mindenki oda volt. A gépfegyvereinket irányító tisztek közül többen sírva fakadtak (…)” – írta egy orosz tiszt, akinek visszaemlékezését Lugosi József – Kiss Gábor: Volt egyszer egy huszárezred. A m. kir. zalaegerszegi 6. honvéd huszárezred története, 2009-ben megjelent kötetében olvashatjuk. A lovasroham vérfürdőbe torkollt és összeomlott, a zalaegerszegi lovasdandár 17 tisztet és 450 huszárt, valamint 650 lovat vesztett, és a 6/II. honvéd huszárosztály szinte teljesen megsemmisült. A hadosztály Satanow környékén próbálta meg kötelékeit rendezni, de ott az ellenség meglepte a huszárokat, és Froreich altábornagy is elesett. Az orosz lovasság üldözőbe vette a hátrálókat, így a hadosztály állományának csak a fele érte el a saját vonalakat.