Egy zuglói házra zuhant a Malév-gép

1961. augusztus 6-án délután erős motorzúgás hangjára kapták fel fejüket az akkori Lumumba utcán (ma Róna utca) sétálgató járókelők. A Malév egyik alacsonyan repülő kétmotoros utasszállítója bukkant fel hirtelen az utca felett. Az ezüstösen csillogó gép furcsa, hullámvasútszerű manőverekbe kezdett, majd a hátára fordult, és élesen spirálozva a lakóházak felé kezdett zuhanni. Ezután már csak egy hatalmas csattanás hangja hallatszott, és ott, ahol a gép eltűnt, terebélyes fekete füstfelhő tört az ég felé. A roncsok között harminc holttestet találtak; a gép személyzete, tizenhét felnőtt valamint hat gyermek utas, továbbá a Lumumba utca 224. szám alatti ház udvarán tartózkodó három kamasz esett a súlyos baleset áldozatául – olvasható az Origo cikkében.

2021. 08. 07. 11:43
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Így lett az „imperialista kémgépből” Malév utasszállító
 

A Magyar Légiközlekedési Vállalat, a Malév állományába tartozó HA-LTS lajstromjelű gép amolyan kakukktojásnak számított a légitársaság szovjet gépekből álló flottájában. A HA-LTS ugyanis eredetileg az Egyesült Államok légierejében szolgált, katonai szállítógépként. A kaliforniai Douglas Aircraft C-47A típusú gépe 1943-ban állt szolgálatba,

és egészen 1951 novemberéig viselte az amerikai légierő felségjeleit.

A 20942-es gyártási számú és a 6026 USAF amerikai lajstromjelzést viselő repülőgép 1951. november 19-én startolt el a nyugat-németországi Erdingben állomásozó 85. légi szállítási ezred bázisáról, belgrádi úti céllal.

A gép a belgrádi amerikai nagykövetség számára szállított volna különböző felszerelési tárgyakat, ám sohasem érte el a jugoszláv fővárost. Az eredeti repülési terv szerint a C-47-esnek Olaszország valamint Ausztria érintésével kellett volna elérnie a jugoszláv légteret, de a rossz időjárási körülmények és az erős oldalszél miatt a gép letért az irányvonaláról,és sorozatos navigációs hibák miatt a román légtérben kötött ki.

A román légvédelem tüzet nyitott a határsértő amerikai gépre,

amely emiatt éles fordulóval kitért, és átlépte a magyar határt. A Magyarország területén állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport légtérfigyelő szolgálata bemérte az amerikai gépet, a légvédelmi parancsnokság pedig két MiG-15-ös sugárhajtású vadászgépet emelt a magasba a C-47-es elfogására.

A két dugattyúsmotorral hajtott lomha C-47-est, még mielőtt az átléphetett volna a jugoszláv légtérbe, a fürge szovjet vadászok elfogták, és a pápai katonai légi bázisra kísérve leszállították. A Rákosi-korszak agyonhiszterizált hidegháborús légkörében

Az eltévedt gépet azonnal az „amerikai imperialisták" kémrepülőgépének nyilvánították, a c-47-es személyzetét pedig letartóztatták.

Az amerikai külügyminisztérium erőteljes tiltakozására az internált pilótákat végül szabadon engedték és kiutasították őket Magyarországról, ám a C-47-es gépet lefoglalták és elkobozták a magyar hatóságok.

Az amerikai gép először a Magyar Néphadsereg légerejében szolgált, majd miután 1956-ban átalakították utasszállítónak a Malév állományába került HA-LTS lajstromjellel. A hányatott sorsú gép ezután a belföldi utasforgalomban teljesített szolgálatot; nyugatra –érthető okokból – sohasem repült járatot.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítóképen a gép letört farokrésze, amely a ház udvarára zuhanva agyonütött három fiatal kamaszt. Fotó: KATASZTRÓFAVÉDELEM KÖZPONTI MÚZEUMA.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.