Küküllei János, I. Lajos király (1342–1382) történetírója feljegyzi, hogy I. Károly király halála (1342. július 16.) után az özvegy királyné, Erzsébet „fogadalmat tett, hogy felkeresi a szentek ereklyéit, és megtiszteli Péter és Pál apostolok küszöbét”. 1343. június 8-án el is indult Visegrádról népes kísérettel és tömérdek kinccsel, úti céljának első állomása azonban nem az „örök város”, hanem Nápoly volt. A királynét és magyarországi kíséretét szállító hajók július 24-én futottak be a nápolyi kikötőbe.
Erzsébet nem véletlenül időzítette fogadalmának teljesítését éppen erre az időpontra. Minden jel arra utal, hogy utazását bár körültekintően, mégis rendkívüli gyorsasággal szervezték meg 1343 májusában. Középső fia, András herceg ekkor már csaknem tíz éve Nápolyban tartózkodott annak az apja és Bölcs Róbert nápolyi király (1309–1343) által 1333-ban megkötött házassági szerződésnek a folyományaként, amelytől a magyar udvar András nápolyi királlyá válását remélte. Róbert király 1343. január 20-án bekövetkezett halála után az András és Róbert unokája, Johanna között tervezett házasság meg is valósult, de mivel az elhunyt uralkodó végrendeletében egyedüli örökösének Johannát nevezte ki, András nápolyi királlyá koronázása kétségessé vált. Johanna nagyapja végrendeletére hivatkozva felvette a királynői címet, és környezete támogatásával próbálta megakadályozni azt, hogy férje fejére korona kerüljön. Ilyen körülmények között a magyar királyné személyesen akarta látni fia helyzetét, és igyekezett befolyással lenni annak jobbítására, ezért Nápolyba látogatott. Miközben hosszasan a városban időzött, Küküllei tudósítása szerint követeket küldött a pápához, hogy az „áldásával András király urat koronával ékesítse”. A királyné csak ezután, szeptember 14-én indult el Rómába.
