A magyarok készítette csatorna, ami a rómaiakon is kifogott

Az akadályok leküzdését már a rómaiak megkísérelték

A Vaskapu a Duna alsó szakaszának utolsó, három kilométer hosszú és egyes helyeken 162 méterig keskenyedő szorosa Szerbia és Románia határán, a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, ahol a folyam 20 métert esik, mire kilép a Román-alföldre.

A Vaskapu a kiálló sziklák és a nagy sodrás, a szélsőségesen váltakozó vízhozama és vízsebessége miatt a szabályozás előtt csak magas vízállás esetén, kanyargós útvonalon, aszályos években mindössze 70-80 napon keresztül volt hajózható.

Az akadályok leküzdését már a rómaiak is megkísérelték: mivel a meder szikláit nem tudták eltávolítani, a 2. század elején hajózócsatornát építettek a jobb partnál, és a fából épült galériáról lóval vontatták kis merülésű hajóikat.

Az Al-Duna idővel elvesztette kereskedelmi jelentőségét, az addig elhanyagolt keleti kapcsolatok csak a napóleoni háborúk utáni gazdasági visszaesés idején kerültek előtérbe.

Széchenyi István gróf 1830-ban Pestről négyevezős csónakon a Fekete-tengerig hajózott le, ám nem tudta meggyőzni a török hatóságokat az akkor határfolyó Dunán tervezett építkezés hasznáról.

Az arany ember című regényt ihlető Ada Kaleh-sziget, amely három faluval együtt a víz alá került
Fotó: WIKIMEDIA COMMONS

Kimondták a dunai közlekedés szabadságát

Széchenyi – immár királyi biztosként – Vásárhelyi Pált bízta meg a folyó vizsgálatával, aki megállapította: a zúgók megszüntetésére nem áll rendelkezésre alkalmas technika. Tervei alapján így 1833–1837 közt a Kazán-szorosban két kilométer hosszú, három méter mély hajóút, Orsovától Báziásig pedig 122 kilométeres, Széchenyiről elnevezett, hajók vontatására alkalmas parti út épült, megkerülve a zuhatagokat, ezzel a hajózás a korábbi három hónap helyett évente már öt hónapra lett biztonságos. A

helytartó tanács 1840-ben átfogó szabályozási tervet is készíttetett, ám a munka a magas költségek miatt nem kezdődött meg.

A krími háború (1853–1856) alatt a Habsburg Birodalom megszállta az Al-Dunát, és Gustav Vex hadmérnök elkészítette a Vaskapu-csatorna terveit. A háborút lezáró párizsi béke kimondta a dunai közlekedés szabadságát, így a Vaskapu-szabályozás nemzetközi kérdés lett. 1871-ben a Dunai Gőzhajózási Társaság megbízására az amerikai William Mac Alpin készített szabályozási terveket, ám ezek sem valósultak meg.

A politikai akadályokat 1878-ban a török uralom alól felszabadult balkáni területek sorsát rendező berlini kongresszus elhárította.

Az al-dunai szabályozást az Osztrák–Magyar Monarchiára bízták, amely ennek fejében hajózási illetéket szedhetett, és Szerbia is hozzájárult partjainak igénybevételéhez. A munkálatokat teljes egészében a magyar államkincstár finanszírozta, ez volt a kor legnagyobb állami beruházása. A munkálatok szervezésében Baross Gábor vállalt oroszlánrészt, a „vasminiszter” emléktáblája ma is látható a Duna 1036,3 folyamkilométerénél.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítóképen: A Vaskapu-szoros folyami szurdokvölgy a Dunán, a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, Szerbia és Románia határán Fotó: FLICKR