Miért cipelik magukkal elpusztult kölykeiket a főemlősök?
Elisa Fernández-Fueyo, a University College London antropológusa, a tanulmány vezető szerzője a Live Science kérdésére elmondta, hogy efféle viselkedést már a huszadik században is megfigyeltek a majmoknál: egy 1915-ös tanulmányban például egy fogságban élő rézuszmajom esetét mutatták be, amelynek eredményei szintén azt mutatták, hogy a kölyök és az anya kora, illetve a pusztulás hirtelensége egyaránt hat az állatok viselkedésére.
Érdekesség, hogy a vizsgált majom hetekig cipelte tovább kicsinye tetemét.
Az új tanulmány az 1915 és a 2020 közötti eseteket taglalja: a szakemberek a vizsgált fajok (köztük fülesmakifélék, lemúrok és emberszabású majmok) megközelítőleg nyolcvan százalékánál megfigyelhették a halott utódok cipelését. Csakhogy a leggyakrabban mégis az emberszabású majmoknál fordult ez elő, és ők cipelték a legtovább az elpusztult bébiket.
Példának okáért 2020 márciusában a kutatók 12 olyan esetről számoltak be nőstény páviánoknál, amelyek tíz napig hordozták magukkal elpusztult kölyküket. Míg 2017-ben egy olasz vadrezervátumban élő makákó ugyanezt négy héten keresztül csinálta, mígnem teljesen mumifikálódott az újszülött teste. 2003-ban pedig, miután egy csimpánzanyának két kölyke is elpusztult valamilyen légzőszervi rendellenesség következtében, az állat hónapokig nem tudott megválni a tetemüktől – olvasható a Petplace cikkében.
A teljes cikk, benne az egyes fajok gyászolási szokásaival ITT olvasható tovább.
Borítókép: Unsplash