A legtöbb horgász nyilvánvalóan sokkal többet tud a halakról, a vízpartról, az ott előforduló növényekről és állatokról, mint mások. Az ÖK Vízi Ökológiai Intézetének kutatói tervezett kutatássorozatuk első lépéseként ennek a tudásnak egy szegmensét mérték fel. A vizsgálat során 24 vízi- vagy vízparti növény képét mutatták meg a horgászoknak, és a hozzájuk kapcsolódó ismereteikről kérdezték őket. Ha nem tudták megnevezni a növényt, de állításuk szerint látásból ismerték, a kutatók ezt kontrollkérdésekkel ellenőrizték. Ha tudtak róluk más alapvető részleteket, azt is feljegyezték.
Az ökológusok három helyszínen készítettek interjúkat: a Velencei-tónál, a Keleti-főcsatornánál, illetve a Debrecen melletti Látóképi-tározónál. Utóbbi 1982 óta üzemel egy egykori folyómeder völgyének völgyzáró gáttal történt elzárásával, vizét a Keleti-főcsatornából kapja. A három vízfelület használata jelentősen eltér, hiszen a halállomány összetételében, illetve az egyedszámában is van különbség. A változatos halállományhoz mérten a három víztest mentén a horgászok is változatos módszerekkel horgásznak: míg a Látóképi-tavon jobbára békés halak a célpontok, a Keleti-főcsatorna és a Velencei-tó mentén jellemzően többen igyekeznek ragadozó halakat is fogni.
Az interjúk készítésekor mindhárom helyszínen 24-24 horgászt kérdeztek meg a kutatók, akik nemcsak arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi ideje horgásznak az érintettek, hanem arra is, hogy miként viszonyulnak a természethez.
Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb horgásznak a halfogás mellett legalább olyan hangsúlyos élmény a természetben való tartózkodás megélése
– tájékoztatott Löki Viktor, a Vízi Ökológiai Intézet vizes élőhelyek funkcionális ökológiai kutatócsoportjának tudományos munkatársa, a kutatás vezetője. (Az első eredményeket a kutatók a Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine című rangos szaklapban közölték.)
A 24 megkérdezett növényfaj közül a horgászok átlagosan 4,6 fajt tudtak néven nevezni, és további 7,4-et felismertek, bár megnevezni nem tudták. Vagyis a bemutatott növények felét ismerték fel. Meglepő volt, hogy a három helyszínen különbözött a horgászok tudásszintje. A Velencei-tónál horgászók ‒ akik jellemzően a fővárosból járnak oda, és rövidebb ideje horgásznak – kevesebb növényt ismertek fel a többieknél. Általánosságban elmondható, hogy ökológiai tudásuk nagy részét nem az iskolában szerzik, hanem a szabadidejükben, terepen tesznek rá szert.
A munka folytatása többirányú lehet. Az egyik a kutatók reményei szerint arra adhat majd választ, hogy milyen egyéb élőlénycsoportokat ismernek megbízhatóan a horgászok.
Ezek között egyaránt lehetnek ős- és idegenhonos fajok – hiszen a felszíni vizeinkben is országszerte megjelentek nem őshonos, sokszor sajnos inváziós növények és állatok, melyek egy részének megfigyelésében valószínűleg a horgászok is a kutatók segítségére lehetnének. Ugyancsak érdekes lenne feltárni, hogy a vízhasználók tudatában vannak-e annak, hogy a túlzott tápanyagbevitel miatt nagyon sok állóvizünkben megindult az eutrofizáció, illetve kísérőjelenségként az algásodás, melyben szerepe lehet a horgászok által csaliként használt különféle etetőanyagoknak is. Érdekes lenne megtudni, hogy mit gondolnak ezekről a folyamatokról, vagy hogy mit szólnának, ha az etetőanyagok használatát egyes víztestek esetében bizonyos feltételekhez kötnék – így csökkentve a zárt víztestekbe jutó többlettápanyagot. Az ökológus szerint ezek a problémák messze túlmutatnak a horgászaton, megoldásuk viszont kizárólag a horgászok bevonásával lehetséges.
