A demenciát általában az időskorhoz kötjük, a köznyelvben időskori elbutulásnak is hívjuk, ám az ausztrál nő gyermekeihez hasonló diagnózisok megdöbbentő sebességgel szaporodnak. A State of Childhood Dementia 2022 (a gyermekkori demencia állapota 2022-ben), amelyet idén szeptemberben tettek közzé azt állítja, hogy Ausztráliában évente körülbelül kilencven gyermek hal meg gyermekkori demenciában, ez a szám pedig a gyermekkori rák okozta halálozási számhoz hasonlítható.
A gyermekkori demencia egyre több áldozatot szed
További kutatások szükségesek a gyermekkori demenciával kapcsolatban, hiszen az egyre gyakoribb betegség már ma majdnem annyi gyerek halálát okozza, mint a rák.


A melbourne-i Murdoch Gyermekkutató Intézet genetikai kutatásainak vezetője, John Christodoulou professzor elmondta, hogy a magas halálozási arány ellenére ráadásul a gyermekkori demenciák kutatása ritka kevés állami támogatást kapott: noha körülbelül kétezer gyermeket érint a betegség Ausztráliában, a szövetségi kormány idén mindössze hárommillió dollárt fordított rá.
A gyermekkori demenciával kapcsolatos diagnózisok Ausztráliában megdöbbentő ütemben szaporodnak, ám azt tapasztaljuk, hogy jelenleg mindössze tizennégy klinikai vizsgálat folyik az országban, amelyek a több mint hetven gyermekkori demenciás betegségből csak kilencre terjednek ki
– húzta alá Christodoulou professzor, aki szerint a gyermekkori demencia betegség kezeléséhez égető szükség van a felismerésre és a nagyobb kutatási finanszírozásra, amely az azt okozó rendellenességek jobb megértését, és ezáltal jobb kezelését eredményezné.
A tudós szerint a figyelemmel és felismeréssel együtt jár a korábbi diagnózis felállításának képessége is, ezenkívül pedig szintén rendkívül fontos lenne a halálos betegségben szenvedő gyermekeket gondozó családok támogatása is.
Az érintett anya szerint a gyermekkori demencia nagyobb elismerése és finanszírozása több reményt adna az érintett családoknak a jövőre nézve, a legtöbb demenciában szenvedő gyermek ugyanis csak késő tinédzser koráig él. Renee Staska számára most az a legfontosabb, hogy életre szóló emlékeket szerezzen gyermekei számára. Szeretné, hogy a hasonló cipőben járó családok tudjanak arról, hogy a diagnózis még nem a vég: ragaszkodni kell a reményhez.
További Mozaik híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!