A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága üzembe állította guruló természetlaborját, a Vidra Verdát. Az oktatóbusz eszközeivel a szakemberek játékos foglalkozások keretében ismertethetik meg a gyerekekkel egyebek mellett a vizek, a gyepek és az erdők élővilágával, illetve a közösségi jelentőséggel bíró úgynevezett Natura 2000 jelölő fajokkal.
Mozgó természetlabor a Bükki Nemzeti Parkban: a Vidra Verda
A mozgó természetlabor, ami házhoz – pontosabban fogalmazva vízhez, réthez és erdőhöz – megy.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának guruló természetlaborja, a Vidra Verda kedden mutatkozott be az Ipolytarnóci Ősmaradványok bemutatóhelyen.
A nap folyamán tartott foglalkozásokon a gyerekek hálót ragadhattak, majd beazonosíthatták a közeli tó vizéből kifogott élőlényeket. Mindehhez Bócsó Anita, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság környezeti nevelője nyújtott a kicsiknek segítséget.

Fotó: Hüvösi Csaba
– Az igazgatóság egy projekt keretében állította üzembe a Vidra Verda névre hallgató oktatóbuszát a közelmúltban. Ez gyakorlatilag egy mozgó természetlabor, ami házhoz – pontosabban fogalmazva vízhez, réthez és erdőhöz – megy, és a természetben tanít a természetről.
A foglalkozásainkkal a közösségi jelentőséggel bíró úgynevezett Natura 2000 jelölő fajokat kívánjuk bemutatni. Emellett az is a célunk, hogy az e fajoknak otthont adó élőhelyek védelmére felhívjuk a fiatalok figyelmét. A foglalkozások központjában az élményszerzés áll, az ismereteket gyakorlat útján, önálló kutatáson keresztül szerezhetik meg a gyerekek. A jelmondatunk: Élményből ismeret mindenkinek! – hangsúlyozta a környezeti nevelő.
A foglalkozások három modult tartalmaznak. A Vidra Verda segítségével lehetőség nyílik a vizek élővilágának felfedezésére, de a gyerekek megismerkedhetnek a gyepek vagy éppen az erdők avarszintjének életközösségeivel is. A busz elnevezése sem véletlen. A vidra a vízben és a szárazföldön egyaránt otthon érzi magát, emellett pedig egy nagyon játékos állat. A szakembereket ez a jellemvonás ihlette meg a névválasztásnál.
– A foglalkozásokon először az adott élőhely sajátosságairól beszélünk a gyerekeknek. Ezt követően különböző eszközök segítségével önállóan látnak hozzá az állatok gyűjtéséhez. Ipolytarnócon például a vízi élővilágot tanulmányozhatták a fiatalok, így ők egy vízi hálóval kutathatták át a közeli tó partjának vizét. Ezt követően közösen meghatároztuk, hogy milyen állatokat gyűjtöttek össze a hálókkal. Ezek az élőlények rendszerint a tápláléklánc alján foglalnak helyet. Végül különböző játékok segítségével mutatjuk be a gyerekeknek azokat a védett fajokat, amelyeknek az általuk fogott apró állatok táplálékul szolgálhatnak – mondta Bócsó Anita.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Izgalmas túrák várják a látogatókat a nemzeti parkokban
Magyarország gazdag földtani örökségével, geológiai csodáival is megismerkedhetnek azok, akik felkeresik hazánk nemzeti parkjait. A barlangi bemutatóhelyek nyáron is várják a látogatókat, emellett izgalmas geotúrák, ősmaradvány-lelőhelyek is szerepelnek az igazgatóságok kínálatában – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM). Nemzeti parkjainkban biztonságosan pihenhetnek, kirándulhatnak és fedezhetik fel Magyarország páratlan élő és élettelen természeti értékeit, tették hozzá.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














