A cseh és a magyar modell meghatározó területeken ellentétes egymással. A cseh modell előnye a középre tartás (erős középosztály, decentralizált térszerkezet), az erős időbeli stabilitás, a múlt értékeinek megőrzése, a pénzügyi egyensúlyok és az erős intézmények. Az 1920 óta működő magyar modellt a szűkebb középosztály, a főváros-központúság, az időbeli instabilitás, az örökölt értékek elvesztése, a pénzügyi egyensúlytalanság és a fejletlen intézmények jellemzik.
Mégis, a cseh–magyar tükör azt mutatja, hogy a cseh előnyök ellenére az 1990. évi fejlettségi különbséget – számunkra hátrányt – a magyar modell részben ledolgozta, és az elmúlt harminc évben gyorsabban közeledett (összesen 23 százalékkal) az EU–27-ek átlagához, mint a cseh modell (13 százalék).
A csehek előnye nyilvánvaló, mert a régióból egyedül voltak képesek az EU-átlag hetven százalékát meghaladó fejlettségi szintről is dinamikusan fejlődni. De a magyar modell is jelentős eredményeket mutatott fel, így bátran feltételezhetjük, hogy nem csupán a cseh, hanem a magyar modellel is ki lehet törni a közepes fejlettség csapdájából.
Milyen előnyökkel rendelkezik a magyar modell?
Nézzünk néhányat:
1. A múlt eltörlése utat nyitott a jövőnek.
A magyar modell az 1990-es évtized első felében milliós nagyságrendben szüntetett meg munkahelyeket. Ezzel felborította a családi és állami költségvetéseket, egyensúlytalan külkereskedelmi és fizetési mérleget hozott létre, felduzzasztotta az államadósságot és megemelte az inflációt.
Ez drámai veszteség volt, de ma már egy rejtett, később jelentkező pozitív hatását is látjuk. A megnyílt teret betöltötték az új beruházások, és a magyar gazdaság idomult a világgazdaságban kialakult fenntartható új gazdasági szerkezethez. A társadalmi egyenleg erősen negatív volt, ám a gazdasági egyenleg végül ennél jobban alakult.
2. Az örökölt helyzet nálunk valójában eltért attól, amit a statisztika mutatott.
1991-ben a csehek a későbbi EU–27-ek közé tartozó országok átlagának 72 százalékát, mi pedig az 51 százalékát értük el, miközben a magyar gazdaságot mindenki a legfelkészültebbnek találta a piacgazdaság bevezetésére és az európai felzárkózásra. Egyik sem volt teljesen igaz. A félpiaci körülmények között működő hazai kisvállalkozások sem tőke, sem vezetési ismeretek, sem exportképesség szempontjából nem voltak versenyképesek, de a munkaerő valójában „többet ért”, mint az 51 százalékos fejlettségi szint. Ezzel a munkaerővel a friss, zömében nyugati tőkével és technológiával felszerelt cégek sokszor jobban szerepeltek, mint a megőrzött, régi cseh vállalati szerkezet.