„Odaát” semmi sem változott

Mélységes szomorúsággal veszem tudomásul.

Gyimesbükk, 2018. május 20. Magyar és székely zászlók a kontumáci Nagyboldogasszony-kápolnánál a székelyföldi Gyimesbükkön, ahol misét tartottak pünkösdvasárnap, 2018 május 20-án. A zarándokok elõzõ nap a csíksomlyói búcsúban, az összmagyarság egyik legjelentõsebb vallási és nemzeti ünnepén vettek részt. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

Olvasom, hogy a romániai parlament emberi jogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségi szakbizottsága elutasítóan véleményezte azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által 2017-ben beterjesztett törvénytervezetet, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná.

Mi, erdélyi magyarok, s főleg székelyek, akik a rendszerváltozás után, különböző indíttatásból úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a szülőföldünket és az anyaországban próbálunk meg érvényesülni, meglehetősen frusztráltak vagyunk és szuper érzékenyek már arra is, ha csak megemlítik, hogy ugyan a valamikori Nagymagyarországon jöttünk a világra, de mégis csak jövevények vagyunk a kies Pannóniában.

Jómagam is számtalanszor elkeseredtem, de olyankor mindig az jutott eszembe, hogy 1990-ben az első itt töltött március 15-én képtelen voltam betelni a látvánnyal, hogy mindenki szabadon viselheti a nemzeti színű kokárdát, miközben „odaát” még arra is figyelnünk kellett, nehogy piros szalaggal kössük át a hóvirágcsokrot.

Egész nap korzóztunk a városban ünneplőbe öltözve és férjemmel a tekintetünk mindegyre a két kisgyermekünk hófehér kötött kabátkájára tűzött kokárdán találkozott. Akkor úgy éreztük, ezért volt érdemes eljönnünk. Mélységes szomorúsággal veszem tudomásul, hogy semmi nem változott.