Mennyivel másabb hozzáállás ez, mint azé a holland bíróé, aki azon címszó alatt ítélt egy korábbi hasonló ügyben enyhébb büntetést, mert úgymond „nem akart eltántorítani másokat a tiltakozásuk kifejezésétől”.
További Poszt-trauma híreink
A mostani ítélet azonban határozott irányban mutat: meg kell állítani ezeket az alakokat, teljesen mindegy, hogy mivel akarják alátámasztani ideológiájukat.
A büntetés azonban így is csupán szimbolikus, ezek a klímaaktivisták, illetve a szervezeteik egyes hírek szerint komoly büdzséből gazdálkodnak, így telik megfelelő felszerelésre (Berlinben például egészen véletlenül éppen a kezük ügyébe akadt egy munkagép, amelynek segítségével fel tudtak mászni a már említett karácsonyfa legtetejére – hogy tönkretegyék azt.)
További Poszt-trauma híreink
Egy tényfeltáró cikkből korábban kiderült, hogy akár 1300 eurós fizetést is kaphatnak havonta az aktivisták, ami ugyan a német átlagfizetésekhez képest nem túl sok, ám a fiatalok gyakorlatilag zsebpénzként tesznek szert erre az összegre, s úgy bizony már nem olyan rossz kereset.
No és az is felettébb érdekes, hogy jön létre a finanszírozási konstrukció: a pénz az Utolsó generációnak adott adományokból származik, miközben a Wandelbündnis, azaz a Változás Szövetsége biztosítja a jogi keretet és adja ki a szerződéseket.
További Poszt-trauma híreink
Az is kiderült, hogy az egyik fő forrásuk az USA-ból származik, az amerikai Climate Emergency Fund (Klíma Vészhelyzet Alap) nevű ngo-tól, amelynek számos „bőkezű filantróp” adakozik.
Úgyhogy részmunkaidős aktivisták ide vagy oda, a büntetést ki fogják tudni fizetni.
További Poszt-trauma híreink

Akárhogy is, a vatikáni bíróság döntése a megfelelő irányba mutat. A szoborrongálás, a karácsonyfa tönkretétele és a többi barbár tett ne legyen olyan olcsó mulatság. A klímaaktivisták sem tehetnek meg bármit.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Borítókép: A most elítélt Ester Goffi klímaaktivista. (Forrás: EPA / Angelo Carconi)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!