Az ABBA és a Europe utáni harmadik nagy svéd könnyűzenei durranása volt a nyolcvanas évek végén a Roxette, amely a legenda szerint egy amerikai cserediáknak köszönhetően indult el világhódító útjára. A Marie Fredriksson énekesnő és Per Gessle gitáros-énekes által fémjelzett együttes fülbemászó slágereit a mai napig játsszák a rádiók és dúdolják a rajongók szerte a világon. A szőke, rövid hajú Fredriksson azonban hosszan tartó, súlyos betegség után 2019-ben meghalt, és akkor úgy tűnt, ezzel az együttes sem lép fel soha többet. A magyar rajongók a 2015-ös koncerten találkozhattak utoljára a duóval, ahol Marie Fredriksson ülve énekelte el még mindig csodálatosan a legismertebb dalait.

Miben változik a Roxette Lena Philipsson színrelépésével?
A Roxette előtti és alatti, valamint a tragikus eseményt követő időkben is számos zenei projektet levezénylő Per Gessle végül öt év után érezte úgy, hogy ideje újra közösség elé vinni a legismertebb Roxette-számokat.
Mivel – ahogy Gessle is többször elmondta – Marie-t nem lehet pótolni, bár szintén svéd, szintén nagyszerű hangú és meglehetősen előnyös megjelenésű hölgy lett a duó női új tagja, talán nem véletlen, hogy karakterében egy teljesen más hölgyet láthatnak a színpadon azok, akik ezentúl Roxette-koncertre mennek.
Idén februárban kezdődött el az új turné Dél-Afrikában, a műsor pedig azóta Európába ért, de július végétől szünetelt. Az új etap éppen Budapesten kezdődik majd a Papp László Sportarénában, ahol november 4-én láthatja és hallhatja a magyar közönség is az új Roxette-et a régi dalokkal, de immár Lena Philipssonnal. A zenekar tagjai is ismerősek lehetnek, az évtizedek óta a Roxette-tel zenélők is lesznek a színpadon, mint például, Clarence Öfwerman vagy az a Jonas Isacsson, aki a másik svéd gigász, a Europe frontemberével, Joey Tempest-tel is dolgozott együtt pályafutása során. Per Gessle és Lena Philipsson a budapesti koncert kapcsán nyilatkozott a Musicmedia.hu-nak. Mint kiderült, Lena Philipsson még sosem járt Budapesten, ezért is várja izgatottan a fellépést.
Alig várom már, hogy ismét egyek egy jó gulyást! (nevet) Budapest csodálatos hely, mindig örömmel tölt el, ha ott léphetek fel. A közönség fantasztikusan támogató, de amúgy ezt el tudom mondani az összes városról, ahol koncertezünk: mindenhol rendkívül lojális és pozitív energiákkal teli a Roxette tábora. Egy nagy, boldog család vagyunk a rajongóinkkal együtt, ezt mindenhol érezzük
– mondta el Per Gessle, aki elárult azt is, hogy nem tervezik, hogy új albumot adnának ki, inkább a régi repertoár köztudatban tartására fókuszálnak a turnéval, amely minden bizonnyal jövőre is folytatódik. Az új énekesnőről a következőképpen nyilatkozott zenésztársa: