A modern metál egyik legsikeresebb bandája, a Disturbed éppen negyed évszázada adta ki a debütáló és a mai napig a legfontosabb albumát, a The Sickness-t, ennek alkalmából világkörüli turnéra indultak, amely október 6-án Magyarországot is érinti. Az előzenekaruk pedig nem más, mint a thrash metal műfajának egyik megteremtője, a Megadeth.

Dave Mustaine frontember nemrég jelentette be, hogy a banda feloszlik, előtte azonban még jövő év elején kiadnak egy utolsó albumot, majd bejárják a világot. Azt egyelőre nem tudni, hogy az utolsó körút során fellépnek-e majd nálunk is, elég népes itthon is a rajongótáboruk, így egyáltalán nem kizárt, viszont nem szívbajosak, ha le kell mondani egy koncertet: a Rockmaratonon annak idején a fellépés előtt pár perccel makacsolták meg magukat, de amikor 2014-ben a Limp Bizkit előtt játszottak volna, szintén hiába várta őket a közönség.
Így, aki biztosra akar menni, jobban teszi, ha jövő hétfőn a Papp László Budapest Sportaréna felé veszi az irányt. A jelenlegi turné tegnap este indult Dániában, a banda általában egy koncertsorozat alatt ugyanazokat a dalokat játssza, így a setlist.fm információ alapján a következő számokat veszik elő:
- Hangar 18
- Dread and the Fugitive Mind
- Sweating Bullets
- Dystopia
- We'll Be Back
- Tornado of Souls
- Mechanix
- Peace Sells
- Symphony of Destruction
- Holy Wars... The Punishment Due