Felhévizy Félixnek sokan mondják az ismerősei közül, hogy ne dolgozzon annyit, ne foglalkozzon a baloldal gonoszkodásaival, hiszen olyan gyenge az ellenzék, hogy nyugodtan hátra lehet dőlni, meg lehet pihenni ezen a politikai térfélen, elég csak nézni a baloldal szerencsétlenkedéseit és közben inni egy finom kávét. Természetesen ezt meg lehetne tenni, a kormányzó pártok is megtehetnék, hiszen minden kutatás azt mutatja, hogy labdába sem rúghat az ellenzék. Hála istennek olyan kormány van 2010 óta hazánkban, amely nem akar lazítani, mert tisztában van vele, hogy még a leghalványabb esélyét sem szabad megadni annak, hogy a baloldal visszatérjen a hatalomba. Jól is van ez így, hiszen Gyurcsány, a baloldal vezére a HVG-nek adott interjút, amelyben dermesztő kirohanást intézett a kormány ellen, és világossá tette, milyen tervei, céljai vannak a jövőt illetően.
A DK elnöke úgy fogalmazott, hogy ők két hét alatt hazahoznák azt a 22 milliárd eurót, amire Orbán nem képes. Naná, hiszen pont ők azok, akik miatt hazánk nem kapta meg eddig a neki járó pénzeket Brüsszelből. Gyurcsány korábban a Spirit FM adásában maga ismerte el: pártja azon dolgozik Brüsszelben, hogy hazánk ne jusson hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz. A következőképpen fogalmazott a műsorban:
„Nem kell hazudni, mi voltunk ott! Ez volt a dolgunk […] Ahol és ahogy tudunk, nyomást gyakorlunk rá. Hogy felszabaduljon a haza. Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát. Az az ember csak az erőből ért. Akkor azt kell alkalmazni. […] Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe.”
De ez még nem volt elég, durva kirohanást is intézett a kormány ellen és vészjóslóan előrevetítette, hogy húsz évig akar kormányozni:
„Mi szeretnénk megérinteni, megerősíteni a progresszív világ lelkét, visszaadni a hitét, hogy a hazánkért, az emberekért folytatott küzdelemben mi állunk a jó oldalon. Másképp nem győzhetünk, és nem kormányozhatunk 20 évig – hiszen ezt a mocskot eltakarítani nem egy ciklus lesz. Demokratizálni a demokráciát, újraosztani a vagyont és a jövedelmet. Szembeszállni a hatalmasokkal. Felszabadító lesz visszakapni az államunkat, tapasztalni, hogy a haza vigyáz ránk!”
További Poszt-trauma híreink
A Fidesz természetesen reagált Gyurcsány mondataira, Hollik István a következőket mondta:
„Gyurcsány Ferenc hosszú távra tervez, esze ágában sincs feladni és visszavonulni, még annak ellenére sem, hogy a magyarok 13 éve sorozatosan megerősítik választásról választásra, hogy nem kérnek belőle és a dollárbalos sleppjéből, miután tönkretették az országot 2010 előtt. […] Gyurcsánynak gátlásai továbbra sincsenek: kijelentette, hogy amíg nem ő kerül hatalomba, addig minden eszközzel akadályozni fogja a Magyarországnak és a magyar családoknak és tanároknak jogosan járó uniós források kifizetését.”
További Poszt-trauma híreink
– Az a helyzet, hogy Gyurcsány Ferenc a jelek szerint nem kíván visszavonulni, sőt hosszú távra tervez. Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Azért sír, mert sajnos a DK vezér nem tanult a hibáiból, és továbbra is a magyarok jólétét és biztonságát kívánja veszélyeztetni azzal, hogy marad a politikai életben. És azért nevet, mert úgy áll a helyzet, hogy amíg Gyurcsány nem lép le a politikai színpadról, addig súlyos teherként húzza lefelé az amúgy sem acélos baloldalt. Marad tehát továbbra is a baloldal vezetője, mi pedig itt a jobboldalon összenézünk, és értetlenül állunk azelőtt, hogy ezt az embert miért nem vetette ki magából a baloldali közönség – gondolta magában Felhévizy, majd kiült a teraszra elfogyasztani egy kávét, de még csak véletlenül sem azért, hogy hátradőljön. Hiszen hétfőn kezdődik újra a munka.
Borítókép: Gyurcsány Ferenc beszél a Demokratikus Koalíció X. tisztújító kongresszusán (Fotó: Mirkó István )
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Támadás érte Erdélyt
Ehhez lesz szavuk még az ott élőknek is.

Hogy mi lesz? Semmi nem lesz…
2022 szeptemberében felrobbantották az Északi Áramlatot.

A „bölcsek”, a bili és a „kisded”
Hol tart most a manipulációs kerekasztal tavaly ősz óta zajló, szégyentelen gazemberkedése?

Te csak saríázzál, boldog Ausztria!
Ha a bécsi iskoláskorú gyerekek hetven százaléka nem beszél németül, akkor mi a baj az iszlám törvénykezéssel, ugye?
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Éljen gusztus 20., kotmányunk ünnepe!

Orbán Viktor De Gaulle szerepében

A sokszínűség idiótái

Jókai Mór megpihen
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Hernádi Judit lánya csúnyán nekiment Deutsch Tamásnak, fájt neki az igazság
Önérzet az van.

Közeli barátja lökheti szakadékba Magyar Pétert, közeleg a vég
Laci bácsi lesz a hunyó.

Magyar Péter politikai karrierjének harangoztak, vége van, Kicsi!
És ez nem tréfa!

PM Orban Lands Powerful Right Hook on Peter Magyar
The Tisza Party leader was left speechless.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Támadás érte Erdélyt
Ehhez lesz szavuk még az ott élőknek is.

Hogy mi lesz? Semmi nem lesz…
2022 szeptemberében felrobbantották az Északi Áramlatot.

A „bölcsek”, a bili és a „kisded”
Hol tart most a manipulációs kerekasztal tavaly ősz óta zajló, szégyentelen gazemberkedése?

Te csak saríázzál, boldog Ausztria!
Ha a bécsi iskoláskorú gyerekek hetven százaléka nem beszél németül, akkor mi a baj az iszlám törvénykezéssel, ugye?