A ScienceAlert tudományos portál cikke alapján számoltak be arról az egészen elképesztő tudományos kísérletről, amit koreai tudósok végeztek. Szerintük a laboratóriumban tenyésztett hús lehet az egyik legjobb eszköz a környezetünkre nehezedő terhek enyhítésében. Feltaláltak egy új hibrid élelmiszert, amely rizsszemekben növesztett szarvasmarhafaggyú- és izomsejtekből áll. Az új fejlesztés a darált hús és a rizs furcsa kombinációjára emlékeztet, ami rózsaszín, ragacsos szemcsékre hasonlít – olvasható az Origó cikkében.
Nem tudom, ki hogy van ezzel, de a képeket látva nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek az eredmény.

Ráadásul a kísérlet híre azért is aggasztó, mert ha erről Donáth Anna, a Momentum elnöke tudomást szerez, akkor kezdhetünk félni, ugyanis azonnal elkezdi majd ezt is propagálni az ilyen dolgokra mindig nyitott Brüsszelben. A közelmúltban harciasan kiállt a műhús fogyasztása mellett. A Facebook-oldalára meggondolatlanul a következőt posztolta:
„A műhús egyszerre biztosíthat élelmiszer-biztonságot, fenntarthatóságot és adhat lökést az etikus állattartásnak. Amikor a magyar kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a műhús gyártását és forgalmazását, azzal nagyjából a géprombolás útjára lép. Mi lesz a következő? A műanyag? Az elektromosság? Az AI? Nem lehet betiltani a fejlődést, a változást. Az új technológiát szabályoznia, az innovációt támogatnia kell az államnak, nem üldözni. Ennek így óriási ára lesz. Amit a magyarok fizetnek meg.”
További Poszt-trauma híreink
Bár az ultraliberális, életidegen posztjával kiverte a biztosítékot a Facebook-közönségnél és a dühös kommentelők kemény bírálatokat fogalmaztak meg a bejegyzése alatt, ő nem tágít ettől a véleményétől.
Bízzunk benne, hogy Donáth nem látja meg ezt az új kísérleti valamit, mert addig jó nekünk. A koreai tudósoknak pedig jó munkát kívánunk.
Borítókép: Donáth Anna (Fotó: Genevieve Engel)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Havas Henrik és a keservesen pergő homokszemek
A másik megalázására indított szokásos Havas-akció most már a rajtvonalnál elhasalt.

Magyar Péter, az RTL és a néma gyerek
A balliberális tévécsatorna egy hete lapít a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.

Szabó Tímea legújabb agymenésén nevet az egész internet
Erre azért nem számítottunk.

A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Hont András bohócot csinált Magyar Péterből, zseniális posztban tette helyre
A zsebmessiás ettől ki fog készülni.

Az öt legjobb Diane Keaton-film – Annie Hall + videó
Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.

Már a véresszájú Hadházy Ákos is Magyar Péter vereségét látja közeledni
Sűrűsödnek a viharfelhők a Tisza Párt felett.

Cseh Katalin hatalmas örömhírt közölt, ennek még a fideszesek is örülni fognak
Megtalálta a testhez illő feladatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Havas Henrik és a keservesen pergő homokszemek
A másik megalázására indított szokásos Havas-akció most már a rajtvonalnál elhasalt.

Magyar Péter, az RTL és a néma gyerek
A balliberális tévécsatorna egy hete lapít a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.

Szabó Tímea legújabb agymenésén nevet az egész internet
Erre azért nem számítottunk.

A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!