Sokkal kézzelfoghatóbb a homogenitás. Túlnyomó részünk magyar, túlnyomó részünk fehér, túlnyomó részünk katolikus, és ezért úgy gondoljuk, hogy ez az ember. Aki ettől eltér, azt megbocsátjuk, elfogadjuk valamennyire, de azért olyan nagyon nem, mert az akkor azért más. (…) Ez a homogenitás nem csak magyar, a balti országokban, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában ugyanúgy megvan. (…) Vallásos, és ez a lengyeleknél még jobban jelen van,  paraszti, nem is csak utóparaszti, aktívan paraszti társadalomban még inkább jelen van. Ilyen értelemben a parasztinak van egy negatív konnotációja, ami bizony Magyarországra is érvényes. Picit közelebb állunk, ha ezt egy fejlődési sornak képzeljük el, a hagyományos barbársághoz.

Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.