Az influenszerek nagyon fontos közéleti szereplőkké váltak az elmúlt időszakban. Mint ismert, Pressmannél vendégeskedett ennek a társaságnak a színe-java. Ez nem volt véletlen, mert a nemzetközi baloldal felismerte, hogy miként tudja felhasználni ezeknek az embereknek a népszerűségét. Ebben élen járt az amerikai nagykövet. Ő már korábban elkezdte magához édesgetni a nagy nézettségnek örvendő influenszereket és népszerű közéleti figurákat. Ezekről a találkozókról pont az egyik népszerű youtuber, Dancsó Péter, az RTL korábbi sztárja, a Videómánia csatorna tartalomkészítője rántotta le a leplet. Azt nem tudhatjuk pontosan, hogy mi történt ezeken a beszélgetéseken, annyi azonban bizonyos, hogy Dancsó Péter a videójában beszámolt arról is, hogy őt is próbálták befűzni, és hogy lassan már alig vannak olyan tartalomgyártók, akik nem álltak be ebbe a – ahogy fogalmaz – „belpesti szektába”. Érdekes volt látni egy korábbi széderesten egymás mellett üldögélni Nagy Ervint és a jobbikos Gyöngyösi Mártont is.
Most ismét vacsorát adott Pressman, ezúttal a Pride volt az apropó. A vacsorára pedig Osváth Zsolt, Lilu, azaz Kovalcsik Ildikó műsorvezető és Oláh Ibolya énekesnő is elfogadta a meghívást.
„Megtiszteltetés Danielnek és nekem, hogy prominens szövetségeseinket és szószólókat üdvözölhettünk rezidenciánkon vacsorára és beszélgetésre a Budapest Pride kezdetének alkalmából” – írta az X-en az amerikai nagykövet.
Ez a mondat, ha csak felületesen nézzük, akkor csupán egy köszönetnyilvánítás, de ha jobban megnézzük, Pressman úr elárulta saját magát. Már a meghívottakat prominens szövetségeseinek és szószólóknak nevezte a posztban. A titok nem titok többé: aki megfordul Pressman vacsoráján, az bizony a szövetségese, szószólója. Így már mindenki előtt tiszta a kép, így kell megítélnünk és olvasnunk ezeknek az embereknek a megnyilvánulásait. A függetlenség hamis álarca most már végérvényesen lehullott.
Thank you, Mr. Pressman!
Borítókép: David Pressman (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan támogatás érkezett Orbán Viktornak, nem akárki állt mellé
Meglepő üzenet érkezett.

Nem akárki buktatta le Magyar Pétert, hatalmas rajongója tett keresztbe a Tisza Pártnak
Az agresszív zsebmessiás ennek nagyon nem fog örülni.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Cyrano de Bergerac + videó
Egy szenvedélyes, költői erejű történet a szerelemről, önfeláldozásról és a belső szépségről.

Lecsapott a gonosz Orbán-gyűlölő, sokba fog ez Magyar Péternek kerülni
Ennek sírás lesz a vége.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!