idezojelek

Tordai Bence durván beleszállt a Fideszbe, nem volt elég neki, amit a fradistáktól kapott

Magyarázza a szánalmas bizonyítványát.

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined

A választások közeledtével minden politikai formáció próbál magáról egy magabiztos, impozáns képet mutatni a választóknak. Van, aki ezt joggal és okkal teheti, például a kormánypártok, hiszen az intézkedések magukért beszélnek. Egy nagyon nehéz gazdasági környezetben, a szomszédunkban dúló véres háború árnyékában is sikerült az infláció elleni harcot megnyerni, megvédeni a magyar családokat, megvédeni a magyar embereket. Ezzel szemben a baloldal csak a káoszkeltésben jeleskedett, arról nem is beszélve, hogy felelőtlen megnyilvánulásaikkal háborúba sodornák hazánkat, nekik és nyugati cimboráiknak nem a béke a fontos, hanem a háború elnyújtása. Ebben a politikai környezetben volt a Klikk TV, Mélyvíz című műsorának vendége Tordai Bence a Párbeszéd–Zöldek parlamenti képviselője, aki kézzel-lábbal magyarázta a szánalmas bizonyítványát. 

„A gyűlöletkampány elfáradt, a Fidesz kifogyott az ötletekből, ami eddig bevált, most nem működik. A kormánypárt ugyanazokat a sémákat ismétli újra és újra, a lejáratásoknak azonban egyre kisebb a hatásuk. […] Mi kicsit a jövőnek is dolgozunk”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tordai elvtárs szavaival ellentétben az a helyzet, hogy a mikroszkóp alatt sem látható támogatottságú pártjának csak úgy sikerült a túlélést biztosítania, hogy behódolva Gyurcsány Ferencnek, betagozódott a DK alá, saját maradék kis önállóságát is végleg felszámolva. Tehát nem a Fidesz fáradt el, hanem gyakorlatilag megszűnt a párt, ahol Tordai politizált. Természetesen, mint megélhetési politikus ennek örül, hiszen így talán meg tudja tartani a saját egzisztenciáját. 

Nem csoda, hogy pánikolt a pártja zuhanórepülése miatt. Nemrég ugyanis a Fővárosi Törvényszék után a Kúria is igazat adott a Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes politikus II. kerületi ingatlanára a hatósági bizonyítvány iránti kérelmét. A kormányhivatal helyes döntését a bíróság által kirendelt szakértő véleménye is alátámasztotta. A fővárosi kormányhivatal korábban azért utasította el Tordai Bence ingatlanára a hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelmet, mert a párbeszédes politikus egyszerű bejelentés alapján történt építkezése jogellenes és szabálytalan volt.

Kis Ferenc kollégám korábbi cikkében használt remek mondatát felidézve, a baloldalon évek óta zajlik a legellenszenvesebb politikus címért kiírt verseny, amiben Tordai Bence egészen jól állt eddig is, de most biztosra akart menni, ezért úgy döntött, mond egy igazán „ütőset”, és Fekete-Győr Andrást védve beleszállt a fociultrákba a pirotechnikai eszközök használata miatt. Meg is kapta érte a magáét a szurkolóktól.

Úgyhogy, Tordai jobban tette volna, ha mélyeket hallgat, bár rá az ismert mondás semmiképp nem lett volna érvényes, tehát, ha hallgatott volna, akkor sem maradt volna bölcs. Így legalább mindenki megtudta, hogy mennyire szánalmas. 

Ennyi a történet.

Borítókép: Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 26-án (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.