Érdemes logikai sorrendbe rendezni az ünnepek utáni első hétfő „híreit” és ellenzéki megnyilvánulásait.
Mert igenis van logikai sorrendje ennek az egész elmebajnak.
Az első ebben a sorban a Dumaszínház újévi „produkciója”, melynek keretében valami Lengyel Tamás nevű színész (Istenem, akkor vajon mi volt Latinovits?) „parodizálja” Áder Jánost.
A „paródia” abból áll, hogy nevezett senki felmondja súgógépről a teljes összellenzéki kiskátét. Ebben annyi humor van, mint egy februári, esős és ködös kedden kutyakakit szedegetni a parkban. Az összellenzéki kiskátéról pedig csak az juthat eszünkbe, amit a Toldiban olvashatunk (nem tudom, ma még tanítják-e, vagy a PDSZ meg a szülői munkaközösség tiltakozásai miatt levették a kötelezők listájáról, nehogy túlterheljék szegény diákokat):
„Átok és hazugság minden ige szádban! / Egy betű való sincs, Toldi György, a vádban. / Jól tudom, mi lappang bokrodnak megette, / Úgy szeressen Isten, ahogy engemet te! / Rossz vagyok parasztnak, rossz vagyok vitéznek, / Béresek között is től cudar csihésnek: / Forr epéd, hogy más is márt veled egy tálba, / Vesztenél, ha tudnál, egy vizes kanálba.”
Pontosan ez illik a mi ellenzékünk bármely megnyilvánulására. S hogy mikor fogunk egy malomkövet hajítani Toldi György bosszantó népe közé? Remélem hamarosan…
De térjünk vissza az ócska ripacs humortalan humorára. Ugyanis a paródiában azt a bizonyos humort az Áder mellett évek óta jeltolmácsként közreműködő, hallássérült Weisz Fanni kifigurázása akarta megjeleníteni.
Egy hallássérült, jelelő nő egészen alpári, egészen humortalan, egészen vérlázító, ócska és tehetségtelen kifigurázása volt a humor ezeknek az alakoknak az évvégi műsorában. Ráadásul a gyönyörű és mindig kedves Weisz Fannit egy zsíros hajú és lenyűgözően tehetségtelen némber akarta utánozni.
Igen, és ez így volt tökéletes. Mert ezek pont ilyenek.
Mindezek után illesszük a sorba a második dobásukat: a Weisz Fannit utánozni akaró némberhez külsőleg és belsőleg egyaránt hasonlító ellenzéki némberek (nagy és Bősz a Szél, mi, Szabó?) hozzáfogtak azon hisztériázni, hogy a miniszterelnök az asszony és az asszonyság szót használta az immáron méltán világhírű és remélhetőleg Nobel-díj várományos Karikó Katalin kapcsán. Mindezt a lehető legnagyobb elismerés és tisztelet összefüggésében és ebben a szövegkörnyezetben.
