Temesvár és Kolozsvár a tágan értelmezett Erdély két legnagyobb, több mint 300 000 lelket számláló városa. Egyik a Bánság, a másik a történelmi Erdély fővárosa volt, s ha formál-jogilag nem is, de kulturális és gazdasági vonzerejét tekintve még mindig az. Kolozsvár főtere szinte módosulás nélkül vészelte át az impériumváltás óta eltelt több mint száz évet, Temesvár főterét, a Lloyd sort a román időkben teljesen átépített Állami Operaház épülete nyitja s az 1936 és 1941 között épült román katedrális zárja. Közepén az 1926-ban felállított Romulus és Remus-szobor hirdeti a románság latin eredetét.
A teret szegélyező épületek zöme viszont érintetlen maradt. „A város büszkesége. Pompás paloták sora, fényes kávéházak ragyogása, parádés portálok tündöklése – elegáns úrinépek sétaútja... autók tülkölik, villamosok dübörgik, csilingelik a lüktető élet melódiáját. Ez a Lloyd-sor, c’est Temesvár – gazdag Bánát cirádás metropólisa…” – fogalmazott Gara Ernő az Ellenzék című erdélyi napilap hasábjain 1930 januárjában a másik Lloyd sort, város nyomortanyáját és az akkori mostoha szociális körülményeket bemutató írásának felvezetőjében.
Ma már a Béga-parti város központjából a gépjárműforgalom és a tömegközlekedés ki van tiltva, így az autók nem tülkölhetnek a Monarchia-korabeli épületek lábainál, a villamosok se csilingelnek, viszont a „pompás paloták” még állnak. Földszintjükön üzletek és éttermek várják a betérőt.
Itt működött a város első vietnami étterme, a Little Hanoi, mely évekkel később nyitott még egy üzletet az Erzsébet utcában. Egy ideig mindkettő üzemelt, majd az eredeti helyszínt feladták. Itt nyitotta meg kapuit a 2010-es évek közepén Temesvár egyik legjobb pizzériája, a Massimo, együttműködésben a talán legjobb helyi cukrászdával, a Gelato di Brunóval. Van még két kebabozó, több színvonalas kávézó (Symphony, Opera, Tempo), több magánkézben levő független pizzaszeletbár. Pár lépésre a tértől működik a magyar Jókenyérrel rokonítható, tehát messze átlag feletti kenyeret nagy mennyiségben előállító Prospero pékség egyik üzlete. S persze Temesvár sem úszta meg, hogy ne nyisson a főterén egységet a gasztronómiai globalizmus két szimbolikus franchise-lánca, a McDonald’s és a KFC.
Mindezek mellett tavaly megjelent a főtéren további két kifejező nevű, színvonalas egység, mindkettő a kelet-közép-európai régióban oly népszerű, ma már szinte dominánsnak mondható mediterrán konyhát választotta fő gasztronómiai iránycsapásként. Egyik a Vittoria del Gusto, a másik a Signiture.
Utóbbit vesszük most górcső alá. A beltér elegáns, trendi. A falon festmények, tetszetős modern világítótestek egészítik ki a padlótól a plafonig tartó, a főtérre néző üvegfalon keresztül beszűrődő fényt.
Az étlapon mediterrán klasszikusok és indiai ételek. Érdekes párosítás, akárcsak az aradi Nissara’s Kitchené. A magyarázat szinte azonos. Az Olaszországban dolgozott séf-tulaj thaiföldi hölgy saját nemzetének konyhája mellett az Európában tanultakat is kamatoztatja aradi éttermében, a Signiture séfje indiai származású, de éppoly magabiztosan uralja a mediterrán konyhát, mint Nissara Buntos.
Kínálnak többek között San Fransicó-i eredetű, de a mediterrán ízvilágot idéző tengeri hallevest, „cioppinót”, izgalmas salátákat, pastákat, rizottót, paellát, burgereket és steakeket, és persze hagyományos indiai ételeket.
A sörök nagyipariak, de több jobbacska tételt is találunk köztük, például az Ursus (Asahi) „kézműves”-sorozatának néhány darabját, melyek a magyar ANTL-lel rokoníthatók (lásd erről ebben a cikkben), tartanak továbbá kétféle Paulanert is. Csapon csak az Asahi gigavállalat két söre, szűretlen Temesvári és Peroni kapható. A borválasztékot a temesrékasi nagypincészet (Cramele Recas) uralja, de akad a választékban néhány izgalmasabb nedű is. Kimérve csak két katarzismentes bort adnak. A töményválaszték zöme kommersz, de itt is találhatunk néhány prémium kategóriás italt. Egy szó, mint száz, az italválaszték még bővíthető, színvonala emelhető.
A kiszolgálás nagyon kedves, szívélyes, az ifjú hölgyről kiderül, hogy részben magyar származású, érti is nyelvünket, de megszólalni nem szeretne, mert már nem uralja azt úgy, mint gyermekkorában. Jellemző bánsági történet.
Rendeltünk egy fritto mistót, mely jól sikerült, nem spóroltak a friss alapanyaggal, a rák és a tintahal mellett vékony csíkokra vágott padlizsánt, cukkinit, édesburgonyát és paprikát is bundáztak. Majonézalapú japán „yum-yum” és sriracha szószt hoztak mellé. Kiváló sörkorcsolya ez az étel, szerintem csak a haltepertő s a rántott velő versenyezhet vele. Le is csúszott mellé egy Pilsner Urquell, egy Barlog (Ursus – Asahi) s egy Grolsch. Az Augustiner főzde Temesváron is könnyen beszerezhető, sokfelé kapható termékeinek jobban örvendtünk volna példának okáért, de ezeknek is megvolt a maguk élvezeti értéke.
Társam a „signiture” rovatból csirkecurryt választott, amit rizzsel, mangóchutney-val és joghurtos indiai szósszal tálaltak. Felszolgálónk javasolta, hogy rendeljünk indiai kenyeret, azaz naant is, amit itt pizza stílusban készítenek, így is nevezte e köretet adott pillanatban bájos pincérnőnk. Meglepő módon ez az elem bizonyult ebédünk leggyengébb láncszemének, nem volt rossz, de az igazság az, hogy eddig bő tucatnyi indiai helyen ettem meggyőzőbbet. A curry viszont kifejezetten jól sikerült, hozta azt az izgalmas, vibráló ízkavalkádot, ami népszerűvé tette az indiai konyhát szerte a világon.
Nem volt hibátlan a Signiture-beli ebéd, de a jó élményeink közé raktározzuk el. S jó eséllyel betérünk még, leginkább a többi indiai specialitásra lennénk kíváncsiak. Mediterrán étterem van a városban több tucat, húsételeket is felszolgáló, autentikus indiai egy sem.
A képek a szerző felvételei.
