A helyi legenda szerint a település neve is a borhoz kötődik. Szent László királyunknak katonái borral megtöltött tököt hoztak, aki élcelődve megkérdezte, milyen bélű a tök. Hogy akkor milyen bélű volt, azt már valószínűleg nem tudhatjuk meg, de a mai borokat szerencsére meg lehet kóstolni.
Egykor 380 pincében zajlott az élet a török idők után württembergi svábokkal betelepített faluban, melyet az 1884-es borászati törzskönyv a Szatmár-Kővár borvidékbe sorolt. A huszadik század alaposan megtépázta az egykor virágzó szőlőtermesztést, borászatot, a svábok szétszóródtak a világban. Johann Brutler azonban több mint 20 év után visszatért Németországból, és Lieb Mihállyal együtt 1999-ben alig több mint 2 hektár területen újrakezdte a gazdálkodást.
Johann, aki a régi-új filozófiát, a „modern” kézművességet elhozta Krasznabéltekre, sajnos néhány éve egészségügyi okokból kiszállt a borászatból, de a fejlődés töretlen maradt az új résztulajdonossal, Görbe Edgárnak és Serli Csilla főborásznak köszönhetően.
A Nachbil megnevezés egyébként az egyik dűlőre utal, jelentése „a dombon túl”.
A terület folyamatosan nőtt, ma már több mint 20 hektárt sikerült betelepíteni. Pinot noir, Merlot, Cabernet sauvignon, Kékfrankos, Fekete leányka és Syrah adják a vörös-, míg Chardonnay, Pinot gris (Szürkebarát), Sauvignon blanc, Rajnai rizling, Tramini, Királyleányka és Sárga muskotály a fehérborok alapját. Emellett egy régi helyi szőlőfajta, a Grünspitz is nagy megbecsülésnek örvend a pincészetnél.
A pince már eredetileg is „kézműves” borászatnak indult, ami többek között azt jelentette, hogy szerették volna megőrizni a szőlő és a termőterület eredeti ízeit, emiatt nem használtak fajélesztőt és próbálták elhagyni a „kémiát”. Bár már kezdetektől kacérkodtak a gondolattal, végül a három éves átállási időszak után 2017-ben kapták meg a biotanúsítványt az ökológiai szőlőtermesztéshez.
Az ökobor-technológiánál sem álltak meg, tovább léptek a natúrboros stílus felé, bár Serli Csilla igencsak tartott tőle, hogy mi lesz, ha derítetlenül, szűretlenül kezdenek palackozni. Egy képzett borász ugyanis szereti kontroll alatt tartani a folyamatokat, a natúrborok ezzel szemben időzített bombák, sosem lehet tudni, mi történik az élő anyaggal palackozás után.
Ugyanez van egyébként a szőlőben is, a biotermesztés eszközei korlátozottabbak, sokkal jobban együtt kell élni a természettel, figyelni az árulkodó jeleket, az időjárási előrejelzéseket, mint a „konvencionális” szőlőtermesztés során.
A palackozott natúrbor kicsit fából vaskarika, palackozás előtt sosem tudni igazán, mi lesz 2-3 hét vagy hónap múlva, milyen hatással van rá a meleg, hideg, rázkódás, fény, milyen formát mutat majd, mikor mondjuk több száz kilométerre a termőhelytől a sommelier kitölti a vendégnek egy étteremben.
Vannak, akik bátran belevágnak, kijelentve, hogy nem érdekes, milyen lesz a bor, majd a fogyasztó eldönti, ízlik-e neki. A tankönyvi borhibák fogalma átértékelődik, az egeresség, nyúlósság vagy a magasabb illó (ecetesség) megmagyarázható, az ügyesebbek meg is magyarázzák. A hangsúly ilyenkor nem is a harmónián, illatokon, zamaton van, hanem a bor „természetességén”, érintetlenségén.
Csilla azonban nem ilyen, a párkányi Borok Házában tartott kóstolónkon aggódva forgatta a poharában a borokat, bár ez az aggodalom – mint kiderült – teljesen feleslegesnek bizonyult, hiszen nagyszerű sort kóstolhattunk. A Nachbil borászatnak alapvetően két „márkája” van, a La Capela közérthetőbb, könnyedebb borokat kínál, címkéjén a szőlőhegyi kápolnát látjuk.
A Nachbil névvel ellátott palackok pedig igazi különlegességek, melyekből mindössze ezer vagy pár ezer palack készül fajtánként. A La Capela sorozatból csupán a 2018-as Syrah-Cabernet sauvignon házasítást kóstoltuk, melynek fő illatjegyei a meggy, lekvár, rózsa, fahordós fűszeresség. A hordó ízben érezhető jobban, csersavai érettek, a bor kiegyensúlyozott, bár számomra kissé unalmas, kis túlzással szinte bárhol készülhetett volna a világban. Talán utóízének meggymagos kesernyéssége teszi kissé izgalmasabbá.
De természetesen nem vörössel kezdtük a sort, hanem öt fehérborral a Nachbil sorozatból. A két Grünspitz között óriási a különbség. Ennek a régi helyi szőlőfajtának, melyet Krasznabélteken kívül sehol nem találunk meg, jellegzetessége a magasabb csersavtartalom. A 2020-as, bár szűretlen, amfórában érlelt, mégis tükrös, tiszta, szalmasárga színnel. Köménymagos, zöldfűszeres, zöldalmás aromák uralják, élénk savakkal, hosszú zamattal rendelkezik.
A 2019-es rusztikus, aranysárga színű bor, borsos, viaszos illatokkal, egy kis tejkaramellel, markánsabb csersavval, összetettebb ízekkel. Nagyszerű lehet sült kacsa mellé, vöröskáposztával. A Grandpa 100 éves tőkék terméséből készült, a kevert ültetvényben Királyleányka, Grünspitz, Olasz rizling, Mustos és még ki tudja, hány féle szőlőfajta található. Némi fülledtséggel indul, érdemes szellőztetni, esetleg dekantálni. Fűszeres, kerek, gazdag bor, ásványos-meszes utóízzel.
Az egyik kedvencem volt a sorban, de nem szabad közvetlenül palacknyitás után kóstolni, időt kell neki hagyni. A 2021 barrique Chardonnay illata kifejezetten intenzív, trópusi gyümölcsöket, narancsot, vaníliát idéz, és benne van a „kötelező” vajas hatás is. Ízében bőven érezhető a barrique hordó, de nem zavaróan. Egy kis édeskésség és csersav teszi teljessé a képet. A 2021-es Rajnai rizling németes stílusú, maradék cukorral (félszáraz), fanyar utóízzel, hosszú zamattal.
A képet a két Nachbil vörös teszi teljessé. A Kékfrankos fiatal még, élénk savakkal, hosszú zamattal rendelkezik. Kicsit sok benne a fahordós jegy, vanília, de mellette ott vannak a fajtára jellemző meggyes aromák is. A 2018-as Syrah is jellegzetes, édespaprikás, füstölt húsos, lekváros illatorgiával, ízében szilvával, fűszerességgel, utóízben kellemes kesernyével.
Borítókép forrása: Nachbil borászat
