A délvidéki magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénye a Malomfesztivál, melyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg az 1500 lelkes, magyarlakta bácskai Orom határában, a település üzemen kívül álló, ódon malma körül. Sátortábor, kézműves vásár, megannyi előadás s persze koncertek három színpadon. A nagyszínpad előadói különböző zenei stílust képviselnek, mi a Vágtázó Halottkémek zenekar produkcióját szerettük a legjobban, de emellett működik folk- és rock-színpad is.
A népzenei színpad, hivatalos nevén Etnocamp mellett a 0-tól 24 óráig működő Folk kocsmában kézműves söröket, helyi 100 százalékos kézműves gyümölcsleveket, borokat és kiváló házi pálinkát ihattunk.
Egészen megdöbbentő egyébként, hogy milyen magas minőségű házi főzésű pálinkákat kóstolhatunk ezen az elszakított területen. A Délvidéken minden túlzás nélkül tökélyre fejlesztették a kisüsti pálinkafőzést. A folk-színpadnak és kocsmának felelőse a kezdet kezdetétől az óbecsei Gasztrofeszt főszervezője, Jovanovich Dániel, vélhetően ennek köszönhető, hogy a tábor gasztronómiai felhozatala is tartogatott meglepetéseket.
Több street food egység, többnyire egy témára szakosodott food truckok biztosították az ételfelhozatal gerincét. De ezek mellett, a Folk színpad tőszomszédságában működött egy gasztrosátor is, ahol az idén sajnos bezárt óbecsei Largos étterem séf-tulajdonosa, Lasztovits Árpád irányításával kínáltak tartalmas fogásokat.
Mi falafelt, sült kolbászt és vákuum alatt készült sertésoldalast kóstoltunk, amit vaslapon pirított, kolbászzsírral locsolgatott, ciabattaszerű kenyérrel és jól sikerült coleslaw salátával körítettek.
Értékeltük, hogy a Közel-Kelet népszerű, csicseriborsóból készült, fasírtszerű, vega fogását nem mirelitzacskókból szórták ki a forró olajba, hanem maguk készítették. Érdemes azt is kiemelni, ahogy a sertésoldalas éttermi szinten is kimagasló lett volna, a kolbász sem okozott csalódást.
Megkóstoltuk a hihetetlen munkabírással megáldott, landakatlan szorgalommal hajnalig dolgozó oromi nagymamák által sütött lángost is, ami remek volt, foszlós, könnyed.
Orom és Szabadka között alig több, mint 20 kilométer távolság, de Zenta sincs sokkal messzebb, így a két délvidéki délelőttünk remek alkalmat adott arra, hogy e két festői magyar várost ismét meglátogassuk. A közel kétezer lelkes, ma is színmagyar Felsőhegyen, Zenta vonzáskörzetében laktunk, a Gulyás tanyán, barátságos kutyák, gyönyörű lovak és megannyi liba mellett. A közös világnézeti koordinátákat hamar beazonosítottuk frissen megismert vendéglátónkkal, Gulyás Csabával, ezután nem volt meglepő, hogy több közös ismerőst, jóbarátot is találtunk. Jó tudni, hogy lesz ezentúl egy biztos pontunk Bácska szívében, vendégházukba akár tíz embert is el tudnak szállásolni. Zentán az Arator sörfőzdét a véletlen hozta az utunkba, a társaságunk horgászatnak hódoló tagjai kiszúrták, hogy a város központjában működik egy jól felszerelt szakbolt, közvetlenül a főzde mellett.
Szabadkai gasztro-túránk több állomása is említést érdemel. Kirakodóvásárt tartottak épp a főtéren, jó élmény volt megkóstolni a Virág cég bácskossuthfalvi chili-termékeit. Mint mondták, ők nem arra törekednek, hogy szószaik lemarják az emberek ízlelőbimbóit, hanem a harmónia megteremtése a céljuk. Jómagam egy medvehagymás habanero-s szószt vettem tőlük, fiam egy jalapeno savanyúságra szavazott, mely egyébként nagyságrenddel jobb volt, mint ami burgerezők többségében s a mozik büféiben kapható.
Kóstolunk élvezhető, retro pljeszkavicát a Városháza mellett (Anda) és két görög stílusú gyrost is a belvárosban (Olympe gyros plus, Gyros Way), utóbbiak hozták a megszokott szintet. Két csúcsélményünket hagytam a legvégére.
A szabadkai Fabrika nevű burgerezőben jártam már a járvány előtt is. Ha a főtér felől érkezünk, ez a hely nyitja a város alig kétszáz méter hosszú, de gasztronómiai szempontból legtöbbet nyújtó utcácskáját, ami egyébként Mátyás király nevét viseli.
A Fabrika mellett egy színvonalas borbár-kávézó működik, a Klein House, kicsivel odébb egy kiemelkedő, hangulatos söröző, a Beer and Cafe bar, egy további lépésnyire a legendás Boss, mely Bácskában s a Bánság szerb uralom alatt álló részén talán a legismertebb étterem. Itt is a járvány előtt jártam lassan sort kellene keríteni az élmény felfrissítésére. Az étterem előtt megcsodálhatjuk az utca névadójának impozáns szobrát. A Boss mellett működik a Zvonko Bogdan pincészet szaküzlete.
A szemközti oldalon a város másik népszerű, átlag feletti étterme, a Renaissance működik, közvetlenül a 2020-as nagy lezárás előtt látogattam meg őket, a konyha a Bosshoz hasonló szintűnek bizonyult, de a kiszolgálás tekintetében akadtak kivetnivalók.
Ha mindez nem elég, van még az utcában két bizalomgerjesztő egység, a Stara pizzéria s a White lounge, amit még nem sikerült letesztelni, de ami késik, nem múlik. Legutóbbi látogatásom óta nyílt még egy desszertező is, Kinder’s Cake néven, nem véletlenül nem írok cukrászdát, mert itt a hangsúlyt a tányérdesszertekre s azon belül a palacsinta műfajára helyezik.
A Fabrika-ban időközben profil- és beltérbővítésre került sor, immár remek nápolyi pizzát is sütnek. Meg is kóstoltunk egy Margheritát, amivel meg voltunk elégedve.
Többféle burgert is rendeltünk. Nem klasszikus burgerzsemlét használnak, viszont a többi elem, a szép roséra sütött, kellő vastagságú hús, az ízesítők kiválóak voltak. Az egyik pincér magyar, ami könnyíti a kommunikációt, bár a tapasztalat az, hogy a fiatal felszolgálók városszerte jól beszélik az angol nyelvet.
A nap fénypontját a Wine Community nevű egység jelentette.
Ez a kávézó-borozó-sörbár bárhol a világon az élvonalba tartozna.
Speciality kávét főznek, a legjobb helyi borokat kínálják, beleértve a belsőmagyarországi borrajongó közönség által is ismert délvidéki borászok, Maurer Oszkár, Sagmeister Ernő, és Bóni László nedűit, kiváló helyi kézműves söröket is választékba vettek. A banánkenyerük nem igazán meggyőző, de ennél nagyobb baj ne legyen. A beltér megnyerő, a felszolgáló hölgy kedves, lelkes, szívélyes. A kávé hozza azt, amit a speciality kategória ígér, a sörök közül a zombori Ravangrad három főzetére esett a választásunk, ezek sem okoztak csalódást.
Közös családi következtetésünk az volt, hogy első ízben látogattunk el a Malomfesztiválra, de visszatérő vendégek leszünk.
