Visszatérve magára a borra, van néhány olyan megállapítás, amit a somlói borra vonatkoztatva szinte tényként kezelhetünk. Ma már mondhatjuk, hogy legtöbbször száraz. Talán igaznak tekinthető az a mondás is, hogy Somlón a talaj legtöbbször fölülírja a fajtát. Ha ez mind igaz, akkor milyen is a jó somlói bor? Véleményem szerint: tiszta, határozott, de visszafogott illatú, elsősorban a termőhelyről szól. Szájban többnyire száraz, legfeljebb néhány grammnyi maradékcukor van benne. Savai lendületesek, szerkezete kifogástalan, kortya betölti a szájüreget. A savak és az alkohol/cukor kiegyensúlyozottan érezhető benne. Ízében tartós és elegáns, nem tolakodó, viszont hosszú és tartós. Általában fehér, de az sem baj, ha éppen vörös. Mondjuk, arányaiban támogatnám, hogy 30 jó somlói száraz fehérborra jusson egy vörös és kettő édes. Számomra ez jelentené Somlót és a somlói bort.
S hogy ebből mi a valóság? Azt kell mondjam, ma már közelít a valóság az ideális állapothoz. Rengeteget fejlődött a borvidék az elmúlt néhány évben tisztaság, határozottság és borstílus dolgában.
Az, hogy egy-egy borvidék megtalálja a saját maga számára leginkább követendő utat, nem feltétlenül méret kérdése. Azért, mert a Somló kicsi, sajnos nem minden téren van egyetértés a termelők között.
A legfontosabb az, hogy megmozdult valami, ami akár jó irány is lehet. Ennek ellenére nem kevés azoknak a borkedvelőknek a száma, akik meghallják azt a szót, hogy Somló, azonnal kórusban kiabálják az ásványosságot is. Érdemes ezt a kifejezést olyan borokra tartogatni, amelyek kellően gazdagok és koncentráltak. Ugyanis egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy minden somlói bor egyértelműen hordozná magán ezeket a jegyeket. Részben a talaj béli eltérések, részben borászati filozófia vagy ars poetica okán. Ha valakinek feltett szándéka, hogy ezerötszáz forintos borokat készítsen, és ennek megfelelően termeszti – vagy éppen vásárolja – a szőlőt és így készíti a bort is, az a bor soha nem lesz ásványos.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!