Magyar buszokat vesz a Borsod Volán
Huszonnégy új autóbusz jövő márciusi szállításáról szóló megállapodást írt alá a Borsod Volán Zrt.
Huszonnégy új autóbusz jövő márciusi szállításáról szóló megállapodást írt alá a Borsod Volán Zrt.
Fokozottan ellenőrzi a rendőrség csütörtöktől három napon keresztül a közúton közlekedőket, a nemzetközi akcióban a drog- és alkoholfogyasztás kiszűrésére koncentrálnak.
Az Európai Tanács csütörtöki és pénteki ülését megelőzően a visegrádi négyek miniszterelnökei José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével találkoztak.• Továbbra is a
Huszonnégy új autóbusz jövő márciusi szállításáról szóló megállapodást írt alá a Borsod Volán Zrt.
Fokozottan ellenőrzi a rendőrség csütörtöktől három napon keresztül a közúton közlekedőket, a nemzetközi akcióban a drog- és alkoholfogyasztás kiszűrésére koncentrálnak.
Az Európai Tanács csütörtöki és pénteki ülését megelőzően a visegrádi négyek miniszterelnökei José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével találkoztak.• Továbbra is a
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) idén január-novemberben 1084,8 milliárd forintot szedett be, amely a központi költségvetés addigi bevételeinek 14,94 százalékát adta.
Az önálló erdélyi magyar egyetem a rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyenjogúságának a próbája – jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Kolozsváron.
Január 1-jétől a 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsik nem előzhetnek majd a két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton reggel 6 és este 10 óra között.
Több mint bruttó 568 millió forintból elkészült és csütörtökön átadták a felújított makói buszpályaudvart; a létesítmény Makovecz Imre tervei alapján valósult meg.
Az elmúlt hónapokban több akció során hat zsarolót vett őrizetbe a rendőrség, akiket a bíróság már előzetes letartóztatásba is helyezett Szolnokon – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
Az elmúlt napok hideg és havas időjárásának köszönhetően a hétvégén végre kezdődik az igazi csúcsszezon a hazai síterepeken – adja hírül a Sítv.hu. A legnagyobb sípályákon péntektől, illetve szombattól már szinte kivétel nélkül elindulnak a felvonók. Mive
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint az ország erkölcsileg szétzüllött, ennek ellensúlyozására anyagilag támogatni kell az egyházi médiát; a fideszes politikus, a Nemzeti Fórum elnöke szerdán a Katolikus egyház a médiában című rendezvényen a
Az energiahatékonysági beruházások révén százmilliárdos megtakarítást lehet elérni az állami és önkormányzati forrásokból, de ezek a feladatok egyben munkalehetőséget is jelentenek – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államti
Droglabort számolt fel a rendőrség Nyíregyházán, s a bűncselekménnyel kapcsolatban őrizetbe vettek egy 45 éves magyar férfit és egy 31 éves ukrán állampolgárságú nőt – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csü
Kevesebb fogyasztói kritika érkezett a pénzügyi intézmények szolgáltatásaival szemben az idén a harmadik negyedévben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF): a 2311 beadvány 21,7 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, illetve 28,6 százal
Január elsejétől már üzemel a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szekszárdi főiskolai kara felújított konyhája és étterme.
Nem változtatott irányadó kamatán a svájci nemzeti bank (SNB) csütörtöki kamatdöntő ülésén.
Halálra fagyott otthonában egy alsóbogáti férfi; a munkatársa talált rá – közölte a rendőrség csütörtökön.
A svájci RoszUkrEnergo (RUE) a Gazpromnak adja el az ukrajnai tárolókban lévő 12,1 milliárd köbméter gázát ezer köbméterenként 340-350 dolláros, de képlet alapján kiszámolt, s ezért esetleg még változó áron – közölte maga Dmitrij Firtas, a RUE 45 százalék
A lengyel pénzügyminisztérium a francia Electricite de France-szal (EDF) kezdeményez tárgyalásokat az energiaszolgáltató vállalat, az Enea 51 százalékos részvénycsomagjának értékesítéséről – közölte a minisztérium szerdán este a honlapján.
A svéd kormány hamarosan 25-ről 12 százalékra csökkentheti az éttermek és egyéb étkeztetési vállalkozások termékeire kivetett áfát – derül ki egy, több miniszter által aláírt és a Dagens Industri üzleti napilap csütörtöki számában megjelent levélből.
Bocsánatot kért Jakab Elemértől, a Híd képviselőjétől Zoltán Horváth SDKÚ-s honatya. Horváth azzal vádoltja Jakabot, hogy az ő csalása tette lehetővé a Híd képviselőinek, hogy Dobroslav Trnkára szavazzanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
A biztonsági protokollok betartása segít, hogy a tragédiákat elkerüljük, a lapunknak nyilatkozó pilóta szerint ebben a kérdésben egyszerűen nincs helye politikának, és a Budapest Airport jól döntött.
Brüsszel mindent megtesz, hogy Ukrajna EU-tag legyen.
Nem megfelelő a csomagolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.