Bár a hivatalos verzió szerint az MSZP választmánya és elnöksége szombaton elfogadta a párt országos választási listájára tett javaslatot, több választmánytag egyöntetűen azt állította: még tegnap sem volt véglegesített változat. Az elnökség a viharos vál
Jurij Onufrijenko és Carl Walz, a nemzetközi űrállomás orosz, valamint amerikai asztronautája tegnap hajnalban hatórás munkával a Zvezda orosz modul külső burkára emelődarut és rádióantennát szerelt föl. A daru segítségével az eddiginél gyorsabb lesz a ki
Miközben a magyar rendőrség csúcsszerve, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság három éve nagy erőkkel nyomoz Postabank-ügyben a magyar ismeretlen tettesek ellen, egy angol bíróság egy hónapja jogerősen elmarasztalta annak a brit cégnek az ügyvezetőjét,
Küldöttközgyűlést tartott tegnap a Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF), amelyen hétről tizenegyre bővült az elnökségi tagok száma. Az eseményen elhangzott: a jövő ciklusban az MCF kívánja irányítani az Országos Cigány Önkormányzatot (OCÖ), ugyan
Örömünnep volt szombaton az erdélyi Gelencén: újraszentelték a falu román–magyar támogatásból felújított, a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke között nyilvántartott Árpád-kori székely templomát. A háromszéki tájegység településein élők szerin
Több mint félszázalékos nyereséggel zárt tegnap a pesti tőzsde indexe. A vezető részvények többsége a hétfői ára fölött fejezte be a napot. Az élen az 1,6 százalékkal dráguló Mol végzett, a Richter és az OTP 0,6-0,5 százalékkal erősödött. Az index emelked
Habár a Honvédelmi Minisztériumnak a törvények szerint három hónapja lenne arra, hogy kidolgozza az új szolgálati törvény végrehajtási rendeleteit és az új bértáblát, ezt a munkát most egy hónap alatt végzi el – mondta lapunk kérdésére Farkas Tivada
Demszky Gábor főpolgármester nemrég levélben értesítette Zsinka Lászlót, a MIÉP fővárosi frakcióvezetőjét, hogy felkeresi a XV. és a XVI. kerület polgármesterét a Gondrand Invest Befektetési Kft. logisztikai bázisával kapcsolatban felmerült gondok orvoslá
Kapacitásának ötven százalékát sikerült megrendelésekkel lekötnie 2002 elejére a MÁV Debreceni Járműjavító Kft.-nek. A társaság tavaly jórészt ROLA-kocsik gyártásából 5,5 milliárd forintos árbevélt ért el – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kerékgyártó
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Az alaszkai csúcstalálkozó felemás eredménnyel ért véget. A folytatás a nagy kérdés.
Számtalan ingyenes zenei, művészeti és gasztronómiai programmal vár mindenkit augusztus 20. ünnepe.
A fejlesztésekkel a szolgáltatások színvonala is emelkedik, hogy a felsőoktatás vonzó legyen.
A minszki egyezmény végrehajtása megrekedt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.