- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Fenyegetik a Hír Televízió riporterét
Röviden

Fenyegetik a Hír Televízió riporterét

Röviden

A Kossuth téren ünnepelnek a Fidesz hívei

Fals szocialista számmisztika

Fókusz könyváruház

Moszkva aggódik a Patriotok miatt

Napi sajtószemle

Bibliotéka és kutatóközpont
Kovács Emőke történész és irodalmár, A 19. századi Balaton világa című művelődéstörténeti kötet írója, számos történelmi publikáció szerzője, korábban a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója volt. Tavaly december közepén kapta a felkérést Balázs Ár

Küldetés
Négy testvére közül hármat megöltek, mégis azt mondja, nyugodtan sétálhat az utcán vagy járhat étterembe a feleségével. A szabadságharcosból politikussá lett volt koszovói miniszterelnököt egykor háborús bűnökkel vádolták, ma viszont Amerika és az Európai

Új megvilágításba kerülhet a rendőrterror

Meghallgatások futószalagon
Az eddigi legmozgalmasabb munkanapon vannak túl az új parlamenti bizottságok: tegnap összesen tizennyolc miniszterjelölti meghallgatásra került sor. A bizottságok mindegyike támogatta a miniszterek kinevezését, a legtöbb esetben az MSZP képviselői azon

Éreztetni az összefogást
Különös nap volt a szlovákiai magyarok életében május 26. Előbb Budapestről érkezett a hír, hogy a határon túli magyarok lakóhelyük elhagyása nélkül juthatnak könnyített eljárással, egyéni kérelmük alapján magyar állampolgársághoz, alig hat órával később

A fahulladék tüzelőként hasznosítható

Morfint foglaltak le
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják annak a csoportnak a tagjait, akiktől két kilogramm morfint foglaltak le a napokban a nyomozók. A vámosok még vizsgálják, hogy a beszerző miképp juthatott hozzá a nagy mennyiségű kábítószerhez.

Kiélezett cseh küzdelem
Ma és holnap döntenek a cseh választók arról, hogy a következő négy évre kikre bízzák a közhatalom gyakorlását és az ország vezetését. A különféle felmérések és előrejelzések a kampány utolsó óráiban, amikorra az egyébként lanyhán induló versengés heve

T O T Ó

Nincs is székházügy?
Újabb fejezettel gazdagodott a Magyar Villamos Művek (MVM) körüli botránysorozat, miután ismeretlen feljelentők miatt a Fővárosi Főügyészség két ügyben is nyomozást rendelt el, két másikat pedig összevont már folyó eljárásokkal.

Navracsics Tibor új Ptk.-t és módosított Btk.-t akar

Kínok közt ment át Zapatero csomagja

Fontos híreink
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

