A vége mínuszba futott
Bár a kereskedés elején még felfelé indult a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX végül 40,27 pontos csökkenéssel, 21938,47 ponton zárt tegnap.
Bár a kereskedés elején még felfelé indult a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX végül 40,27 pontos csökkenéssel, 21938,47 ponton zárt tegnap.
R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G
Bár a kereskedés elején még felfelé indult a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX végül 40,27 pontos csökkenéssel, 21938,47 ponton zárt tegnap.


R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G


A Mexikói-öbölben elsüllyedt fúrótoronyból jelenleg is több ezer köbméter olaj ömlik a tengerbe naponta. A szennyeződés megállítására többféle terv is született. A magyar vízkár-elhárítási szakemberek kisebb léptékben ugyan, de hasonló veszélyhelyze

Van olyan tanintézet hazánkban, ahol egyszemélyes az osztály, az iskola csupán pár négyzetméteres szoba, a sikeres záróvizsgát pedig a gyógyulás jelenti.

A kormányváltás előtti utolsó pillanatban hároméves üzleti stratégiát fogadott el a Malév közgyűlése. A dokumentum 2012-re már 25 millió eurós nyereséget ígér. A tavalyi mérleg azonban 26,8 milliárd forintos veszteséget mutat. Lapértesülések szerint felme

Több mint hetvenen vesztették életüket egy kelet-indiai vonatbalesetben, amelyet feltehetőleg a maoista lázadók szabotázsakciója okozott. A helyi idő szerint tegnapra virradóra történt baleset következtében a roncsok között rekedt embereket 14 órával k

Japán évente több száz bálnával végez a tudományos kutatás örve alatt, miközben a tengeri emlősök kereskedelmi célú vadászatát már huszonnégy évvel ezelőtt megtiltották. Ausztrália a nemzetközi bírósághoz fordul, mert álláspontja szerint Japán nemzetközi


Újra kell tervezni a még lehívható, csaknem hétezermilliárd forintnyi uniós forrás elosztását és lehívását, mivel a 2006 óta érvényben lévő fejlesztési terv egyetlen célkitűzése sem teljesült – derül ki a Magyar Pályázatkészítő Iroda és a Forsense tegnap

A főzés az egészséges világ iránti vágyunkat fejezi ki. Johann Lafer szakács

Szigethy Gábor színháztörténészt látogatom meg annak apropójául, hogy most tartják ötvenéves érettségi találkozójukat, és az alkalom előhív egy folyóiratot, amely néhány kamasz ötleteként a forradalom utáni hónapokban, 1957 tavaszán született. Egy iskolai

Pattanásig feszült a helyzet a két Korea között, miután a délieknek bizonyítékaik vannak arra, hogy az északiak torpedózták meg márciusban a Sárga-tengeren a Csonan nevű korvettet. Phenjan cáfol, és háborúval akarja megtorolni a rágalmakat. Munkatársunk e

Már június végére megszülethet az új, alkalmi foglalkoztatásról szóló törvény. A javaslat kidolgozásában részt vesz Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke is, aki szerint a fő cél az adminisztráció és a befizetendő közteh


Negyvenegyedik alkalommal rendezték meg a Tavaszi tárlatot a Gaál Imre Galériában. A pesterzsébeti művészeti napok keretében megnyílt kiállítás az egyik legnagyobb hagyományokra visszatekintő sorozat a hasonló seregszemlék között. A tárlathoz kötődve rend

A mérkőzés jellegéből fakadóan a magyar labdarúgó-válogatottnak ma este nyolc órától a Puskás Ferenc Stadionban az a feladata, hogy segítse Németország világbajnoki felkészülését. Ám ebből a szerepkörből ki lehet lépni, ahogy a magyarok ezt éppen a két cs






A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.