- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Még mindig gödörben a hazai boltok

Brüsszel szigorú adatvédelmet akar

Röviden

Tokió meghátrált
Nehéznek, ám megfelelőnek nevezte Hillary Clinton a japán kormányfő döntését arról, hogy a futenmai amerikai légitámaszpontot Okinava prefektúrán tartotta. Hatojama Jukjo az amerikai külügyminiszter dicsértével egy időben bocsánatot kért népétől ugyane

Vivaldi és Erdély muzsikája

Interjút adott voksolás helyett
Elkésett a magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslat zárószavazásáról Vona Gábor. A Jobbik elnöke azt mondta, szégyelli magát, technikai okok miatt nem volt jelen.

Röviden

Öngyilkosságok Kínában

A cégvezetők félnek, de nem lépnek
A legjobb ügynököt akkor sem rúgják ki, ha ráhamisítja az ügyfél aláírását a szerződésre – ezzel a példával szemléltették tegnap szakemberek a honi üzleti szférában uralkodó jelenlegi viszonyokat. Az Ernst&Young friss kutatása szerint hazánkban anynyi

Birtokba veszik a Duna-partot

Az oktatásügy vészhelyzete

Fertőzésveszély az árvíz nyomában
A víz után most a járványok megfékezése, a kárfelmérés és - helyreállítás ad majd feladatot a katasztrófavédelmi és egészségügyi szakembereknek az északi országrészben. Az árvízhelyzet országszerte változó képet mutat: a Tisza felső szakaszán általános az

Ostrom a drogbáró kiadatása miatt
Ostrom alá vette a jamaicai rendőrség és a katonaság azt a nyugat-kingstoni városrészt, ahol Christopher Coke drogbáró él. A kormány határozata, hogy kiadja Amerikának a 41 éves férfit, évek óta nem látott erőszakhullámot indított el a szegény szigeten

Cáfolják Oszkót Malév-ügyben
Habár Oszkó Péter a múlt héten azt állította, hogy tényfeltárást tart szükségesnek a Malév viszontgarancia-vállalásával kapcsolatban, Martin Gauss vezérigazgató tegnapi nyilatkozata szerint a jegyzőkönyvek már korábban is ismertek voltak a kormány előt

Mentőövre várnak a hazai szállodák
Soha nem volt még ilyen rossz állapotban a magyarországi turizmus, mint napjainkban, holott a több mint 300 ezer embert foglalkoztató szektort valaha a bukott szocialista kormány is húzóágazatként emlegette. Mégis, mára mintegy tíz százalékkal kevesebb al

Az OTP fekete napja
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 1001,73 pontos, 4,62 százalékos csökkenéssel, 20 679,55 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 44,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Öt százalékkal lesz olcsóbb a villany
Átlagosan öt százalékkal kerül majd kevesebbe az áram a lakossági fogyasztók számára július elsejétől – értesült a Magyar Nemzet. Az árcsökkenés mértéke szolgáltatónként várhatólag eltér majd.

Légiesebb lesz az új lejárat
A tegnap ismertetett új tervek szerint 2012-re kültéri kőtömb helyett légies üvegkubussal, lépcsőbevágás nélkül épülne meg a Szépművészeti Múzeum térszint alatti látogató- és turisztikai központja. Nem a rosszat cseréljük jobbra, mindössze kompromiszszum

Pert nyert Siklósi Beatrix

Fontos híreink
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

