- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Emlékezés Koszorús hősi cselekedetére
A romániai kiadók csak reménykednek
A Romániai Magyar Lapkiadók Egyesülete (RMLE) tiltakozott szombaton, mert kérdésessé vált, hogy az Illyés Közalapítvány (IKA) finanszírozza-e a határon túli magyar lapoknak az MTI-hírszolgáltatást. Bár elhangzottak ígéretek, ezeket egyelőre nem tartják me

Emlékezés Koszorús hősi cselekedetére

A romániai kiadók csak reménykednek
A Romániai Magyar Lapkiadók Egyesülete (RMLE) tiltakozott szombaton, mert kérdésessé vált, hogy az Illyés Közalapítvány (IKA) finanszírozza-e a határon túli magyar lapoknak az MTI-hírszolgáltatást. Bár elhangzottak ígéretek, ezeket egyelőre nem tartják me

Röviden

Határátkelőt avatott Medgyessy és Nastase
Nem a múlt sérelmeivel kell törődni, hanem a jövőbe kell nézni, Románia és Magyarország az együttműködés konkrét formáival képes csak közeledni egymáshoz és elősegíteni az európai integráció ügyét – fejtette ki Medgyessy Péter magyar és Adrian Nasta

Cserni bíró ismét munkában
Bencsik András, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője ma dönt arról, hogy az ellene és munkatársa ellen hozott elmarasztaló bírósági ítélet nyomán lemond-e tisztségéről. Az ügyben első fokon szabadságvesztést kiszabó Cserni János bíró holnap a Ma

Grósz, lébekstég és a többiek

Kérjünk-e a szomszédtól ötven centet?
Két igen furcsa emlékplakett is látható Stuttgart egyik könyvesboltjában, ahol egy kinti magyar egyesületnek köszönhetően előző fél évszázadunk relikviáit bemutató kiállítás nyílt. A. F. (teljes név és cím megtekinthető a helyszínen) kitüntetésben részesü

Hanyatló alkotmányos kultúra
Az alkotmányosság kultúráját hiányolja a parlamentből Holló András, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke, aki szerint a parlament nem kellő érzékenységgel kezeli a taláros testületet érintő kérdéseket. Lapunknak adott interjújában az elnök azt is elmondta: az

Azok a július negyedikék

Felfüggesztve

Macskabél

Hangadó német Zöldek

Tovább drágul az idősek megélhetése
Az idén az inflációt meghaladó mértékű drágulásra számíthatnak a nyugdíjasok: a KSH felmérése szerint miközben a fogyasztói árak az év első öt hónapjában hét százalékkal voltak magasabbak az előző évhez képest, a nyugdíjasokat érintő infláció mértéke elér

Állami támogatásra vár a könyvpiac
Tavaly megállt a könyvpiac szinte már megszokottá vált, hihetetlen forgalombővülése, s ezzel véget ért a majdnem tízéves folyamatos növekedés. Információink szerint az év első három-négy hónapjában sem változott a helyzet, s a legtöbb könyvkereskedő és ki

Ellentmondásos adatok
A kormányzat által megadottnál lényegesen magasabb éves inflációt jelez előre a GKI Gazdaságkutató Rt. legújabb jelentése, amely szerint a kabinet által az idei évre kitűzött államháztartási deficitcél szükség esetén további takarékossági intézkedésekkel

Magáncsőd is lehet a következő évtől
Az elképzelések szerint a jövő évtől vezetnék be hazánkban a magáncsőd intézményét. Ennek lényege, hogy az ellehetetlenült vállalkozásokhoz hasonlóan a fizetésképtelen magánszemélyek is csődöt jelenthetnének.

Új felhőkarcoló a romokon
Egy húsztonnás gránittömb elhelyezésével lerakták tegnap – stílszerűen az amerikai függetlenség ünnepén – annak a gigantikus felhőkarcolónak az alapkövét, amely a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokban elpusztult manhattani ikertorony helyén

Afgánokat is kínoztak az amerikai katonák

Hibázott a londoni hírszerzés?

Fontos híreink
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók

Új repülőgép-hordozót épít Franciaország

Trump tárgyalna, Zelenszkij feltételt szab, Ausztrália és Németország az iszlamista erőszak áldozataira emlékezik

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó
Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Kitereléses ellenőrzéseken is tettenéri a NÚSZ a külföldi bliccelőket
Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Magyar Péter kétségbeesetten kapálózik, újabb balhékra készül az állami intézményekben
Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Lezárták az M1-est, súlyos baleset történt az M3-ason is
Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.
Külföldi híreink

Rekordmennyiségű kokaint foglalt le a kolumbiai haditengerészet
Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

Orbán Balázs: Az európai elit egyre mélyebbre süllyed a háborúba + videó
„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

Amerikában a fiatalok kétezer éves választ találtak a modern káoszra
A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Jichák Hercog: Közösen kell küzdeni az antiszemitizmus ellen + videó
„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Ismét magyar a fitnesz királynője, de látja a hiányosságait is + videó
Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

Felvette a harcot az olasz kormány a szélsőbaloldali szervezetekkel
A tüntetéseket a rendőrség leverte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

