- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Bagdad a szomszédait vádolja
Megsemmisítőnek minősített bizonyítékokat terjeszt elő Irak a jövő héten arról, hogy Irán és Szíria kapcsolatban áll a legutóbbi hónapok véres felkeléseiért felelős elemekkel, sőt, a The Sunday Telegraph értesülései szerint Bagdad új kormánya nem ellenezn
Röviden

Bagdad a szomszédait vádolja
Megsemmisítőnek minősített bizonyítékokat terjeszt elő Irak a jövő héten arról, hogy Irán és Szíria kapcsolatban áll a legutóbbi hónapok véres felkeléseiért felelős elemekkel, sőt, a The Sunday Telegraph értesülései szerint Bagdad új kormánya nem ellenezn

Röviden

Balról támadott német szocdemek
Újabb nehézséggel találják szemben magukat a német szociáldemokraták, egyre konkrétabb formákat ölt ugyanis az SPD-től balra álló, a kormány reformterveit határozottan elutasító párt életre hívása. Az új tömörülés várható megalapítását sejteti, hogy Berli

Kampányrajt Ukrajnában
Hivatalosan is elkezdődött a hét végén az elnökválasztási kampány Ukrajnában, jóllehet egyelőre még mindig nem tudni, hogy az ország leendő államfője milyen jogosítványokkal rendelkezik majd. Az elnöki adminisztráció által vezényelt parlamenti többség ugy

A helyezkedés mestere

Gross tabukat döntöget
Az ellenzéki kommunistákkal is tárgyal Stanislav Gross, az új cseh kormány megalakításával megbízott szociáldemokrata pártelnök, miután pártja szombati elnökségi ülésén a többség a liberálisoknak a koalícióból való eltávolítása mellett szállt síkra, s szo

Allah éles pallosa a vallások harcában
Egy húszéves amerikai katona, aki megásta saját sírját, majd a gödör szélén térdelve várta a halálos golyót. Három török, akik mint jó mozlimok, hazatérhettek, egy libanoni származású amerikai dezertőr és egy pakisztáni munkás az amerikaiak szolgálatában.

A háború láthatatlan sebei
Vértócsák, széttépett holttestek, sikoltozó sebesültek – a közvélemény általában ezzel a képpel azonosítja a harctereket. Az Irak birtokáért küzdő amerikai katonáknak azonban nem csak testi épségüket fenyegeti veszély – az átélt borzasztó esem

Már hat az árakra az aratás

Sok a csődbe ment cég
Nyugati szomszédunknál naponta átlagosan 25 gazdasági vállalkozás jut csődbe. A gondot az jelenti, hogy Ausztriában legalább 200 ezer új munkahelyre lenne szükség ahhoz, hogy a „sógorok” az évtized végéig elérjék a lisszaboni célkitűzésekben m

Tudatosabban választunk bankkártyát

Röviden

Nem jut elég pénz új autóbuszokra
Magyarországon lényegesen kiterjedtebb a tömegközlekedési hálózat, mint Európa legtöbb országában, a társaságoknak ugyanakkor leginkább a járművek beszerzése, illetve pótlása okozza a legnagyobb gondot.

A kohéziós alapokban bízhatunk

Magánvasutak a piacon
Mától kezdi meg működését az első hazai magánvasút-társaság, amelynek mozdonyai teherszállító szerelvényeket továbbítanak. A Floyd Kft.-n kívül két másik cég, a Magyar Magán Vasút (MMV) Rt., valamint a MÁV Hajdú Vasút és Mélyépítő Kft. is engedélyt kért a

Egyre drágább a lepusztult úthálózat felújítása
Folyamatosan épül a hazai autópálya-hálózat, ugyanakkor kritikus a helyzet az állami kezelésű országos közutak egyes szakaszain, a fejlesztések elmaradása miatt súlykorlátozásokat kell bevezetni. A MÁV Rt. nemzetközi törzshálózatának több mint harminc szá

Tájfun söpört végig Ázsián

Fékezhetetlen erdőtüzek Amerikában

Kihantolták a pedofil két áldozatát

Fontos híreink
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók

Új repülőgép-hordozót épít Franciaország

Trump tárgyalna, Zelenszkij feltételt szab, Ausztrália és Németország az iszlamista erőszak áldozataira emlékezik

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó
Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Kitereléses ellenőrzéseken is tettenéri a NÚSZ a külföldi bliccelőket
Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Magyar Péter kétségbeesetten kapálózik, újabb balhékra készül az állami intézményekben
Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Lezárták az M1-est, súlyos baleset történt az M3-ason is
Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.
Külföldi híreink

Rekordmennyiségű kokaint foglalt le a kolumbiai haditengerészet
Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

Orbán Balázs: Az európai elit egyre mélyebbre süllyed a háborúba + videó
„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

Amerikában a fiatalok kétezer éves választ találtak a modern káoszra
A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Jichák Hercog: Közösen kell küzdeni az antiszemitizmus ellen + videó
„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Ismét magyar a fitnesz királynője, de látja a hiányosságait is + videó
Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

Felvette a harcot az olasz kormány a szélsőbaloldali szervezetekkel
A tüntetéseket a rendőrség leverte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

