- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Vihar a visszavont bejelentés körül
Az ellenzék politikai bakisorozatot és a választási ígéretek annullálását látja Medgyessy Péter utólag módosított kijelentésében az óvodások étkeztetésével kapcsolatban. A szakértők ugyanakkor értetlenül fogadták a kormányfő egy másik – szintén a sz
Európai drogbandákra csaptak le a rendőrök

Vihar a visszavont bejelentés körül
Az ellenzék politikai bakisorozatot és a választási ígéretek annullálását látja Medgyessy Péter utólag módosított kijelentésében az óvodások étkeztetésével kapcsolatban. A szakértők ugyanakkor értetlenül fogadták a kormányfő egy másik – szintén a sz

Európai drogbandákra csaptak le a rendőrök

Fidesz-bírálat a belügynek
A Fidesz szerint a belügyi tárca elkésett a közigazgatási reform tervezetével, az ehhez szükséges törvényjavaslatok rosszul vannak előkészítve. Az MSZP önkormányzati munkacsoportja viszszautasította ezt, mondván, hogy az ellenzéki párt ki akar bújni a ref

Az MSZP előléptetett települései
Négy szocialista vezetésű nagyközség kapta meg idén a városi státust. A címek odaítélésénél Lamperth Mónika belügyminiszter jelentősen felülbírálta a szakmai zsűri álláspontját.

Kútmérgezést emleget az MSZP

Mézédes dinnye, keserű szájíz
Az aszályt a gabonatermesztőkhöz hasonlóan a dinnyetermelők is megérezték, annyi különbséggel, hogy ha nem öntöztek, akkor 20–40 százalékos terméskiesést könyvelhettek el. Ha öntöztek, akkor pedig költségeik emelkedtek hasonló arányban. Ugyanakkor a

Röviden

Újabb, forrás nélküli ígéretek
Csak az idén nagyjából tízmilliárdos többletkiadást jelentenek a kormányfő által bejelentett szociális intézkedések: ennek ellenére Medgyessy Péter szerint nincs szükség újabb megszorító csomagra. Tegnap új, kis- és középvállalkozóknak szóló konstrukciókk

Salamoni ítélet Londonban
Közzétették tegnap délelőtt a brit alsóház külügyi bizottságának nagy érdeklődéssel várt jelentését a kormány és a BBC egyre bizarrabb küzdelméről. A bizottság vizsgálatot folytatott annak megállapítására, hogy a miniszterelnök valóban félrevezette-e a pa

Ellenzéki előretörés Mexikóban
A hetvenegy évi kormányzás után három évvel ezelőtt ellenzékbe szorult Intézményes Forradalmi Párt (PRI) megnyerte a parlamenti választásokat Mexikóban, lekörözve Vicente Fox elnök Nemzeti Akciópártját (PAN). A győztes máris ajánlatot tett a legyőzöttnek,

Jól jön az egymilliárd forint

További amerikai veszteségek
Bizalmi válságot okozott Washington és Ankara között egy hét végi incidens, amelynek során az amerikaiak furcsa körülmények között őrizetbe vettek tizenegy török katonát. Huszonnégy óra leforgása alatt három amerikai katonát öltek meg iraki fegyveresek kü

Drágák a Sulinet-gépek?
A szakember azt állítja, hogy a Sulinet Expressz akcióban ugyanaz a számítástechnikai eszköz 10-15 százalékkal drágább lesz, mint az akció nélküli vásárláskor. Magyar Bálint oktatási miniszter arra figyelmeztette a kereskedőket, felbontják szerződésüket,

Röviden

Ellenőriznék az adatmásolásokat
Még mindig nem kapta meg a tavaly nyári adatmentést vizsgáló bizottság annak a kormányülésnek a hangfelvételét, amelyen Kiss Elemér volt kancelláriaminiszter felvetette az ügyet. Font Sándor, a testület MDF-es elnöke kormánytól független testület felállít

Lovaspuccs

Értesítőt kapnak júliustól a háziorvosok
Részletes tájékoztatást kapnak a háziorvosok ettől a hónaptól a betegeik által kiváltott medicinákról és saját gyógyszerfelírási szokásukról. A hatékony és ésszerű gyógyszerrendelést jövő évtől külön díjazná az egészségbiztosító, ehhez kétmilliárd forint

Bajban

Ellenzik a Budapest Plage-t
A fővárosi Újpesti rakpart augusztusi lezárása és homokos „tengerparti fövennyé” alakítása, azaz a Budapest Plage ellen tiltakozott tegnap a kereszténydemokrata Varga László Társaság. A tervet korábban az MSZP kivételével minden fővárosi frakc

Fontos híreink
Egyre inkább felértékelődik a béren kívüli juttatások szerepe – ezek változnak jövőre

Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban

Előbújik a felhők mögül a nap, derűs arcát mutatja karácsony második napja + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szabad-e mondani a kisgyereknek, hogy jól kell viselkedni, mert látja a Jézuska?
A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

Figyelem, önkontroll, fejlődés – mit tesz a mobiltelefon a gyerekekkel?
A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Hogyan lehet ünnepi a karácsony magányban, meghitt családi együttlét nélkül?
Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

Tragikus karácsony: elhunyt személyt találtak a tűzoltók egy hajósi lakásban
A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.
Külföldi híreink

Trump katonai akciót jelentett be
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

Orbán Viktor békemissziója 2025-ben is folytatódott
A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt
A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az állam nem én vagyok
A magyar életet a tőkefelhalmozás individuális szükségletei uralják.

Darnyi Tamás meglepő vallomása a kudarcról, ami elől végig menekülnie kellett
A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

Szalah posztja nagy felháborodást keltett, de tudhatta, hogy ebből ez lesz + videó
A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
