- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Gyűlnek az adományok a postás családjának
Vonatra tennék a kamionokat
Három napon át demonstráltak a kamionos fuvarozók az elmúlt héten azért, hogy ismét használhassák az ötös főutat. Szerintük ugyanis megfizethetetlen az M5-ös pálya magas útdíja. A nehézgépjárművek okozta kár azonban többszöröse annak, amit a fuvarozók adó

Gyűlnek az adományok a postás családjának

Vonatra tennék a kamionokat
Három napon át demonstráltak a kamionos fuvarozók az elmúlt héten azért, hogy ismét használhassák az ötös főutat. Szerintük ugyanis megfizethetetlen az M5-ös pálya magas útdíja. A nehézgépjárművek okozta kár azonban többszöröse annak, amit a fuvarozók adó

Röviden
Kirekesztők Tádzsikisztánban a nők számára eltörölték a halálbüntetést – adta hírül tegnap az MTI. A politikailag (túl) korrekt lépéssel a közép-ázsiai ország a fejlett Nyugatot is lepipálva haladta meg a nemek egyenlőségének dogmáját: a

Röviden

Minden papírt aláírt a hajléktalan cégvezető

Megszűnt a vasúti alosztály

Kovács László és a Szent Korona
Kíváncsi vagyok, az ország címerét is megváltoztatják-e, esetleg eltávolítják a Parlamentből, az ülésvezető elnök feje fölül? – reagált Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke arra a hírre, amely szerint a kormány a jövőben kiállítandó magyarigazol

Mától Budapesten tárgyal Igor Ivanov
Pozsonyból érkezik ma Budapestre Igor Ivanov orosz külügyminiszter. A másfél napos hivatalos látogatás középpontjában a kétoldalú kapcsolatok továbbra is megoldatlan kérdései mellett elsősorban Mihail Kaszjanov kormányfő régóta esedékes magyarországi láto

Nem bíznak Blairben

Röviden

Meglódult a Richter

A kismamaper utolsó felvonása?

A tűzszünet jövője és Izrael szándékai
Ismerve Izrael korábbi tűzszüneti politikáját, az arab sajtó nem fűz nagy reményeket a palesztin–izraeli tűzszünet jövőjéhez. Palesztin részről biztató, hogy a négy radikális fegyveres szervezet a nemzetközi nyomást és az ország egységét szem előtt

Ellenzéki csúcstalálkozó
Nem hozott áttörést a Fidesz és az MDF vezetőinek tegnapi tárgyalása a két párt együttműködésében. Kölcsönös, egyelőre megválaszolatlan javaslatok hangzottak el az európai parlamenti választásokkal és a kettős párttagsággal kapcsolatban.

Mádlnál a Világbank elnöke

Ítéletidő áldozatokkal
Hét ember életét követelte egy – a Carlos nevű trópusi vihart kísérő heves esőzések miatt kialakult – földcsuszamlás Mexikóban. Az amerikai New Orleans körzetében a Billnek elnevezett trópusi vihar és tornádó pusztított, négyen megsérültek. Az

Terjeszkedő lakóparkok
Több ezer lakás építését tervezi az izraeli irányítású Autóker Holding Budapesten, az angyalföldi Duna-parton, az úgynevezett FOKA-öböl feltöltendő szakaszán. A befektetés miatt a védőgátat is áthelyezik. A beruházó külföldi érdeklődőket is vár.

Gyekiczki csak a kormányzó pártoknak kell

Vakvágányon

Fontos híreink
A lehetőségek 15 éve: tízmillió forintra emelkedett az energetikai otthonfelújítás támogatása

Titkos SMS-ektől a pénzmosási botrányig – korrupciós gócpont lett Brüsszel

Ezt mosoly nélkül nem lehet kibírni: karácsonyfát kaptak a dunakeszi rendőrkutyák

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Súlyos baleset a budai rakparton: egy ember a kövekre zuhant
Azonnal segítség érkezett hozzá.

Betörtek egy budakeszi vadászboltba, de nem a fegyverekért
Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Karácsonykor esett össze és halt meg az utcán egy férfi Baranyában
Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

Tiszás kalendáriummal lepte meg Kocsis Máté Kubatov Gábort + videó
A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…
Külföldi híreink

Drónok tucatjai hullottak le az orosz területek felett – videó
Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

XIV. Leó pápa: A vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél
A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

Elon Musk: Belgium fővárosa már nem belga
A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Világzenével, lemezbemutatókkal, jazzel és a legnagyobb szilveszteri táncházzal várják a bulizni vágyokat
Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Celebrating the Spirit of Christmas, Even in Loneliness
In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

