Csökkent az ipar idei teljesítménye
HÍRÖSSZEFOGLALÓ
HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Szörényi Levente és Lezsák Sándor Atilla Isten kardja című történelmi operája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Habsburgok óta sulykolt finnugor rokonság ellenében a hun király emléke visszakapja ugyanazt a helyet a magyar szívekben és fejekben, amelyet e
HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Szörényi Levente és Lezsák Sándor Atilla Isten kardja című történelmi operája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Habsburgok óta sulykolt finnugor rokonság ellenében a hun király emléke visszakapja ugyanazt a helyet a magyar szívekben és fejekben, amelyet e
Az MTV vezetése nyolcszáz munkatárstól kíván megválni, a gyártási bázist külső kézbe akarja adni és megrendelő televíziót kíván működtetni – állítja a KÖZszolga televíziós szakszervezet. A tévé illetékesei cáfolnak, a reprezentatív szakszervezetek n
A háború első napjaiban egy francia újságíró megkérdezte az amerikai sajtóst, mennyi hely van stábjának a frontzónába induló buszban. „Annyi, ahány igen szavazatot Franciaország leadott az ENSZ-ben az amerikai javaslatra. Tehát semennyi!” R
Kíváncsiak voltunk, miként látja az uniós csatlakozást és a közösségi források kiaknázásának lehetőségét Boros Imre, a terület korábbi, valamint jelenlegi felelőse, Baráth Etele. Boros szerint probléma van az intézményfejlesztéssel, ezt utódja cáfolja. A
Akciótervet készített a Magyar Turizmus (MT) Rt. a 2003-as turisztikai szezon fellendítésére. A budapesti szakmai szervezetek szerint javultak a főváros turisztikai eredményei, ám a környező településeké romlottak. Erről az Országgyűlés idegenforgalmi biz
HÍRÖSSZEFOGLALÓ A mezőgazdaságban kialakult súlyos problémák, az egyik tévécsatorna romákat gúnyoló műsora és a kisvállalkozások helyzete került tegnap napirendre a parlamentben. Csáky András MDF-es képviselő Antall Józsefre emlékezett az elhun
HÍRÖSSZEFOGLALÓ A Nemzetközi Újságíró-szövetség (IFJ) tegnap háborús bűnök elkövetésével vádolta az iraki háborúban harcoló feleket. A világ legnagyobb újságíró-szervezetének brüsszeli központja néhány órával a bagdadi Palesztina Szállót ért am
Jogi értelemben helytálló a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által kötött megállapodás az EuroAtlantic Rt.-vel, mégis etikailag megkérdőjelezhető a szerződés – összegezhető Juhász Gábor MSZP-s frakcióvezető-helyettes álláspontja, miut
Belpolitikai vihart kavart a napokban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) égisze alatt lezajlott sepsiszentgyörgyi konferencia, amelyen az alakulat színeiben megválasztott Hargita, Kovászna és Maros megyei önkormányzati tisztségviselők egy önáll
Talán túlzottan is optimistán nyilatkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Horst Köhler, amikor azt nyilatkozta, hogy a közeljövőben lezáruló iraki háború miatt nem lesz világméretű recesszió.
A kormány elképzelése szerint a bérlakásállomány növelésébe be kell vonni a vállalkozói kört is. A jövőre hatályba lépő építési törvény csökkenteni fogja az elsőfokú építésügyi hatóságok számát.
HÍRÖSSZEFOGLALÓ Szaddám Huszein sorsáról a katari brit hadműveleti parancsnokság szóvivője tegnap a BBC-nek azt mondta: Washingtonból először azt jelentették, hogy az iraki elnök meghalt az ellene megkísérelt újabb szövetséges támadásban, majd
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az „okos” gépek életünk mind több területén válnak uralkodóvá, s végül fölöslegessé tehetik az emberi spontaneitást, kreativitást, gondolkodást.
Négyezer méter az új rekord.
Órákkal a Trump–Zelenszkij-találkozó előtt indult az orosz csapás.
A magyar űrhajós a 18 napos űrmisszióról és több mint 60 elvégzett kísérletről is beszámolt a sajtónak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.