- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Kivégzik a magyar pár gyilkosait

Lóháton Franciaországból Kirgizisztánba

A Die Presse az OMV horvát esélyeiről

László Csaba bocsánatkérést vár elődjétől

Fejleszteni akarják a balatoni turizmust
A pénzügyminiszterhez és az adatvédelmi biztoshoz fordul Pál Béla idegenforgalmi államtitkár, amiért az APEH az utazási irodák ügyfelei után érdeklődött.

A látottak Dante tollára kívánkoznak

Hogyan állítsunk fel Guinness-rekordot?

Röviden

Megvan a kiskapu
Néhány képviselővé vagy polgármesterré választott háziorvos megtalálta a kiskaput arra, miként tarthatná meg mégis praxisát és mandátumát dacára annak, hogy a bíróságok sorra megállapítják az összeférhetetlenséget az ilyen esetekben. Többen ugyanis másra

Halász Géza Show

Tőkeexport Romániába
Főként a magyar tőke regionális expanzióját kívánja segíteni a tőkevonzás mellett a jövőben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Külügyminisztérium háttérintézménye, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. Magyarország a Romániában be

A XXI. század elitje

Iskolabezárási hullám Budapesten
Nem elsősorban a csökkenő gyermeklétszám, hanem a Medgyessy-kormány elhibázott finanszírozással kapcsolatos döntései állnak a hátterében annak, hogy az önkormányzatok néhány hónap alatt csaknem annyi iskolát kényszerülnek megszüntetni, mint az előző négy

Iráni gazdaság: az egyház kebelén

Az élet vására

Az űrkutatás igáslova
Úgy tűnik, az utóbbi időben nemcsak a NASA, hanem az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA)programjait is balszerencse kíséri. A múlt szombaton indult „utolsó útjára” az ESA Ariane–4 típusú hordozórakétája, ám utódja, az Ariane–5 eddigi

Hajdu lehet az ORTT-elnök
Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök az államfő egyik korábbi jelöltjét, Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió egykori elnökét javasolja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) élére.

Megtalált cirkálók
A készülő iraki háború ügyében az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is egyre élesebb a vita a tisztikar és a nagy ívű stratégiát kidolgozó civil tervezők között. Afganisztánban bevált a terv, de sokan kétlik, hogy ugyanez Irakban is működni fog.

Uniós misztika
Az Európai Unió alkotmánytervezetének első tizenhat paragrafusát néhány hete hozta nyilvánosságra az Európai Konvent. II. János Pál pápa ismét szóvá tette, hogy Európa alaptörvényében illenék legalább utalást tenni a kontinens keresztény hagyományaira.

Fontos híreink
Orbán Viktor: Kilencmilliárd dolláros sarcot követel Brüsszel hazánktól

Nyilvánosságra került a teljes uniós jelentés Ukrajna uniós finanszírozásáról - itt vannak a részletek

Ukrajna, Dom Perignon és a francia gazdák

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A köd nehezíti a közlekedést, a főváros felé erősödik a forgalom
Országszerte borult, felhős, de szinte mindenhol csapadékmentes időre számíthatunk.

Bayer Zsolt: Már Puzsér Róbert sem hisz a balos közvéleménykutatóknak + videó
Lapunk publicistája volt Németh Balázs vendége.

Budai Gyula a belügyminiszterhez fordult Ruszin-Szendi Romulusz fegyverbotránya miatt
A miniszteri biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter bizalmasa visszakapja a lőfegyverét.

Hankó Balázs: Összesen egymillió édesanya lesz szja-mentes
A családoknál hagyja a kormány a forrásokat.
Külföldi híreink

Elhunyt Scott Adams, Trump kedvenc karikaturistája
A Dilbert-képregények alkotója mindössze 68 éves volt.

Botrány: Zelenszkij és riválisa összejátszott, csak ne derüljön ki a korrupció
Kenőpénz és házkutatások Ukrajnában, újabb csontvázak dőltek ki a szekrényből.

A szilveszterkor leégett bár üzemeltetőjének a felesége sem hagyhatja el Svájcot, bevonták az útlevelét is
Léptek a hatóságok a nő ügyében is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Egymillió forint az államtól lakásra, ami könnyen lehet kettő: így segítik a közszférában dolgozókat – érdemes figyelni a határidőre
A támogatás lakáshitel törlesztésére vagy önerőként is felhasználható, ráadásul fiatal házaspárok akár kétmillió forinttal is számolhatnak az első otthon megszerzésénél.

Váratlan húzásra készül a Liverpool, ez Szoboszlaira is hatással lesz
A Liverpool szurkolói a sérülések után remélték, hogy januárban új játékos fog érkezni, de hiába.

Világgazdasági csúcs lesz, feszült a helyzet Trump miatt
A második világháború óta nem volt ilyen a helyzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

