Több variáció készül a brüsszeli tejkvótára
Az utóbbi hetek közbeszerzési botrányai legalább akkora horderejűek, mint az évekkel ezelőtt elhíresült városházi vesztegetés, ezért sürgős kivizsgálásuk elengedhetetlen – mondta tegnap Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz–MDF–MKDSZ frakció ve
Az utóbbi hetek közbeszerzési botrányai legalább akkora horderejűek, mint az évekkel ezelőtt elhíresült városházi vesztegetés, ezért sürgős kivizsgálásuk elengedhetetlen – mondta tegnap Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz–MDF–MKDSZ frakció ve
Egyes szobrok avatása a politikai rendszerek nagy ünnepe, ledöntésük pedig a forradalmak szimbóluma. Ám a legtöbbjük mégiscsak képzőművészeti alkotás, melyek értéke esztétikai kérdés és nem az aktuális politikai üzenetből leolvasható. A várnegyed történel
Két lövést kapott tavaly június 28-án a kispesti borozó előtt K. Zoltán, akit tegnap sértetti tanúként hallgatott meg a Fővárosi Bíróság H. László egykori rendőr törzszászlós perében. Az ügyészség több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolja a r
Megérkezett a karibi térségben tomboló Isidore hurrikán Amerika délkeleti partjaihoz. Újabb szélvihar, a Lili veszélyezteti a Guantanamo haditengerészeti bázist is, ahol al-Kaida-tagokat és tálibokat őriznek szigorú körülmények között. Eközben Los Angeles
A mindenkori állam dönthet úgy is, hogy kifizeti a Budapest Aréna építésének teljes összegét, így a központi költségvetésnek nem kellene plusz tízmilliárd forintot kifizetnie a kamatterhekért – értesült lapunk. Mind az állam, mind a csarnokot kivite
Az átvilágítási törvényjavaslatok parlamenti általános vitájában a kormánypárti képviselők a jelenlegi nemzetbiztonsági szolgálatok működésének védelmét és az átvilágítandók körének szűkítését szorgalmazták tegnap. A polgári oldal arra hívta fel a figyelm
Az elmúlt hetek közbeszerzési botrányai legalább akkora horderejűek, mint az évekkel ezelőtt elhíresült városházi vesztegetés, ezért sürgős kivizsgálásuk elengedhetetlen – mondta tegnap Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz–MDF–MKDSZ frakció ve
Súlyos kritikával fogadta a nemzetközi közvélemény tegnap azt a kedden nyilvánosságra hozott dokumentumot, amellyel a brit kormányzat kívánta Irak veszélyességét bizonyítani. Közben a Varsóban tartózkodó amerikai védelmi miniszter tájékoztatta NATO-beli k
A világ harminc legfejlettebb államát tömörítő Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat) Magyarországon rendezi meg szeptember 25–27. között a turizmus statisztikával foglalkozó nem
Több internetes portál is nyilvánosságra hozta tegnap Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető üzenetét, amelyet Friderikusz Sándor mobiltelefonjának üzenetrögzítőjére mondott. A televízió elnöki posztjára pályázó Friderikusz lapunkhoz eljuttatott közleménye sze
Heves vitákat kavart Jurij Luzskov. Moszkva főpolgármestere ugyanis a minap felvetette, hogy a Lubjanka téren az egykori KGB-székház előtt újra állítsák fel Felix Dzerzsinszkijnek, a Cseka alapítójának 1991-ben eltávolított szobrát. Az ötlet kapcsán sokan
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Willi Orbán is üzent azok után, hogy szombaton az ő kapitányságuk mellett szenvedett vereséget a Lipcse.
Ultimátum? A tehetséges úszó elmondta, hamarosan vízválasztó ponthoz érkezik az együttműködése Tusuppal.
A szövetség gyorsabb és kiszámíthatóbb támogatást biztosítana Kijevnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.