Elhunyt Dolinszky Árpád
Hatvanhárom éves korában elhunyt Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus püspök, a vajdasági magyar közélet egyik meghatározó alakja.
Hatvanhárom éves korában elhunyt Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus püspök, a vajdasági magyar közélet egyik meghatározó alakja.
Az árbevétel 2011-ben meghaladta a 2 milliárd forintot, idén 10 százalékos növekedést terveznek.
Kilencvenöt arannyal és összesen 231 dobogós helyezéssel Kína végzett az éremtáblázat élén a londoni paralimpián.
Hatvanhárom éves korában elhunyt Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus püspök, a vajdasági magyar közélet egyik meghatározó alakja.

Az árbevétel 2011-ben meghaladta a 2 milliárd forintot, idén 10 százalékos növekedést terveznek.

Kilencvenöt arannyal és összesen 231 dobogós helyezéssel Kína végzett az éremtáblázat élén a londoni paralimpián.

A közönség hálás, és már az elég számára, ha látja: a játékosok mindent megtettek a győzelemért.

Végéhez ért az év legnagyobb ökotúrája vasárnap Hódmezővásárhelyen, a Tiszavölgy Kalandtúra a nyár öt hétvégéjén 111 települést érintett.

L. Simon László kulturális államtitkár szerint az elmúlt két évtizedben épített örökségünk állapota többet romlott, mint a szocializmus évtizedeiben.

A pompeji régészeti ásatáson lezárták a Villa dei Misterit, miután leesett az ókori épület egyik keresztgerendája.

Több ezer honfitársunk a túlélés esélyét kapta meg a holokauszt idején embermentő svéd diplomata Raoul Wallenbergtől.

A címvédő Győr 16 gólos győzelmet aratott a vendég Kiskunhalas felett a női kézilabda NB I második fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Roy Hodgson az angol válogatott szövetségi kapitánya nem számíthat John Terryre az Ukrajna elleni vb-selejtező mérkőzésen.

Egy ember meghalt, négyen könnyű sérüléseket szenvedtek, amikor egy hajó öt emberrel a fedélzetén a partra futott a Tiszán.

Spanyol pénzügyi szakértők nem számítanak arra, hogy az ország "hamarosan" támogatásért folyamodna a mentőalapokhoz. Brüsszeli források másképp gondolják.

Hu Csin-tao kínai elnök vasárnap figyelmeztette Noda Josihiko japán kormányfőt, hogy ne hozzon "rossz döntést" Tokió a Kínával fennálló területi vitájában.

Tizenkét afgán állampolgárságú gyereket fogtak el két csoportban a rendőrök Röszke közelében vasárnapra virradóra.

Nyilvánosságra hozták a kínai "ellen-Nobel-békedíjként" is emlegetett Konfuciusz-békedíj jelöltjeinek listáját vasárnap.

Az angol sajtó szerint egyre több esély van arra, hogy Oriol Romeu a télen elhagyja a Chelsea-t, és más csapatban folytatja pályafutását.

A hét elején még kitart a 30 fok körüli meleg, de a hét közepére megérkezhet az enyhülés, csütörtökön már csak 15-20 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Nem miniszterelnökként képzeli el jövőjét Mario Monti olasz kormányfő, aki ezt vasárnap, a cernobbiói nemzetközi gazdasági fórumon hangoztatta.

A Dunakanyar hazánk egyik legfontosabb turisztikai helyszíne, az itt található Visegrád és Esztergom a világörökségi cím várományosa. 360 fokos panorámaképünk a nagymarosi révnél készült, ahol komppal juthatunk át a Duna egyik partjáról a másikra.

A Cercedilla és Madrid közötti 111,9 km-es záróetap a szokásoknak megfelelően sprintbefutóban dőlt el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A kormány megvitatta a januári intézkedéseket és a múlt heti uniós csúcs eredményeit is.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

Külső beavatkozás a magyar választásokba?

Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt a zsidó közösséget ért terrortámadás után.

A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

A magyarok a barátaink.

They are the chief war hawks.

The strong economic growth figures projected earlier were not pulled out of thin air, economy minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.