Pályázatot írhatnak ki új vadászgépekre
Nem zárható ki, hogy a cseh kormány pályázatot ír ki új szuperszonikus vadászgépek beszerzésére – állítja Jirí Sedivy, a cseh védelmi miniszter első helyettese.
Nem zárható ki, hogy a cseh kormány pályázatot ír ki új szuperszonikus vadászgépek beszerzésére – állítja Jirí Sedivy, a cseh védelmi miniszter első helyettese.
A Paris SG bejelentette, hogy megegyezett a Sao Paulóval Lucas Moura szerződtetéséről. A 19 éves brazil támadó sajtóhírek szerint 45 millió eurót ért a francia főváros csapatának.
Az észak-kínai Belső-Mongóliában szerdán hivatalosan is létrehozták a ritkaföldfémek kereskedésének fizikai platformját 100 millió jüanos (3,5 milliárd forint) törzstőkével – jelentette a kínai média.

Több mint egy tucat település képviselteti magát a hét végi újszilvási mezőgazdasági és kulturális seregszemlén, a Tápió Expón.
Nem indulhatnak az ukrán ellenzék bebörtönzött jelöltjei a választásokon: Julija Timosenko és Jurij Lucenko az ukrán alkotmány szerint nem indulhat.
Az év első hat hónapjában a polgári lakosok közül 1145 ember vesztette életét – olvasható a világszervezet afganisztáni segélymissziójának jelentésében.
Gól nélküli rendes játékidő után a Barcelona tizenegyesekkel nyert a Manchester United ellen a Göteborgban lejátszott barátságos meccsen.
Meglepetésre már a 2. fordulóban kiesett Juan Martin del Potro a torontói 3,2 millió dollár összdíjazású férfi tenisztornán.
Két kamion ütközött össze az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Győr térségében szerda este. A balesetben egy ember könnyű sérüléseket szenvedett, fél pályán halad a forgalom.
Szabó Attila négy szám után a 27. helyen áll a férfi tízpróbázók között a londoni olimpia szerdai versenynapján.
Líbiában a ramadán miatt az este teszik le az esküt a parlament júliusban megválasztott képviselői.
Véget ért egy korszak! Nem jutott a mégy közé a címvédő magyar vízilabda-válogatott, miután 11-9-re kikapott Olaszországtól. Kemény Dénes a Hír TV-nek úgy fogalmazott, figyelmetlenségből adtak esélyt az olaszoknak, amitől ők belelkesültek, mi pedig bizony
Az MTK Budapest és az Egri FC is vereséget szenvedett a Magyar Kupa 1. fordulójában.
Azzal kezdődött a nap, hogy a reggel hét órás busznál, ami Eton Dorney-ba, a kajak-kenu versenyek színhelyére vitt volna, legalább két járműnyi újságíró és fotós várakozott.
Mexikóban 8 millió baromfit pusztítottak el és 66 milliót oltottak be, hogy megakadályozzák az ország nyugati részén észlelt madárinfluenza elterjedését – jelentette a Yahoo! News internetes portál.
Ellentmondó hírek érkeztek szerdán Aleppó ostromáról, miután a szíriai hadsereg megkezdte a régóta kilátásba helyezett offenzívát.
A nagybányai magyar értelmiségiek a román nemzetbe való beolvadás veszélyeire figyelmeztetnek.
Svédország lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a londoni olimpia pénteki elődöntőjében, ugyanis szerdán meglepetésre legyőzte az Európa-bajnok dán csapatot a legjobb nyolc között.
A katalán klubnak alaposan a pénztárcája kell nyúlnia, ha szeretné szerződtetni Daniel Aggert, a legfrissebb hírek szerint ugyanis a Liverpool 27 millió eurót kér játékosáért.
Biztonsági őrt ütött meg egy bliccelő utas a főváros III. kerületében, a Szentlélek téri HÉV-megállóban szerda délután – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Tombol a kettős mérce.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.