Gyurcsány: Új alkotmányt kell készíteni az egypárti diktátum helyett
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint új, népszavazással megerősített alaptörvényre van szükség.
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint új, népszavazással megerősített alaptörvényre van szükség.
A török elnök májusban kétnapos látogatást tesz az USA-ban.
Pótlóbuszok vitték az utasokat a Mexikói út és az Oktogon között.
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint új, népszavazással megerősített alaptörvényre van szükség.

A török elnök májusban kétnapos látogatást tesz az USA-ban.

Pótlóbuszok vitték az utasokat a Mexikói út és az Oktogon között.

Meghalni Ukrajnáért. Kemény dokumentumfilm az elesett kárpátaljai katonákról.

Egy ötfokú skálán mérte a pártok szavazóinak véleményét a Republikon Intézet.

Mondjuk legyen köztük egy fitneszedző, egy angoltanárnő, egy jogász Vagy inkább egy jógaoktató?

A német katonák csontjai mellett személyes tárgyakat és két azonosító cédulát is találtak.

A szervezet szerint a magyar kormány maga alá gyűri a kritikus hangvételű sajtót.

Nyílt levelet tett közzé az állásából mondvacsinált okokból menesztett temetői alkalmazott.

Morális okokra hivatkozva bejelentette távozását Agim Nuhiu.

Helyi rádiókat is megbüntetett a médiatanács.

Ez azonban alacsonyabb az uniós átlagnál.

Így határozott az elsőfokú bíróság, az ítélethirdetés jelenleg is zajlik.

Thiago Alcantara elmondta: családjával együtt otthon érzik magukat Münchenben.

Felmerült az idegenkezűség gyanúja, nyomoz a rendőrség.

A hálózatot üzemeltető vállalat szerint műszaki hiba történt.

Hét-kilenc százalékos átlagos létszámcsökkentést terveznek.

Jégkorong-válogatottunk Kazahsztán ellen is kikapott az utolsó divízió I/A-s világbajnoki mérkőzésén.

Az egyre mélyebb uniós integráció megbukott, és akkor működne jobban az EU, ha a bizottság békén hagyná a tagállamokat.

A külügyminiszter furcsállja, hogy a nyugat-európai politikai elit reszket a török fejlemények miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.