Halálos baleset történt Pest megyében
Egy autó elgázolt egy gyalogost, majd összeütközött egy másik járművel.
Egy autó elgázolt egy gyalogost, majd összeütközött egy másik járművel.
Halálos áldozatokról és sérültekről eddig nem érkeztek jelentések.
A rendőrök a helyszíni szemlét már befejezték, zavartalanul halad a forgalom.
Egy autó elgázolt egy gyalogost, majd összeütközött egy másik járművel.

Halálos áldozatokról és sérültekről eddig nem érkeztek jelentések.

A rendőrök a helyszíni szemlét már befejezték, zavartalanul halad a forgalom.

A támadó célpontja egy rendőrőrs bejárata volt.

Sokan még a romok alatt lehetnek, felkutatásuk folyamatban van.

A cél nem a CEU kiakolbólítása, hanem a választási győzelem. Ehhez a fideszes szavazók mozgósítása kell.

Zöld utat kaptak az új útvonaltervre.

A nemzeti konzultáció is napirenden lesz az Európai Néppárt ülésén.

A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett.

Hangos megmozdulást szervez Áder beiktatására az Együtt.

A fellövés sikertelen volt, a rakéta pár perces repülés után felrobbant.

Egykor a pártot szolgálta, ma kormányközeli figuraként profitál a „migránssimogatók” tevékenységéből.

Tényleg náci volt Martin Heidegger? Beszivárogtak az antiszemita gondolatok a munkásságába? Kulcsár-Szabó Zoltánt kérdeztük.

A Strabag gyorsított, tárgyalásos közbeszerzésen szerezte meg a háromszázmilliós megbízást.

Túl nagy fába vágta fejszéjét a cég? A társaság új üzleti terve szerint legfeljebb 2018-ban indulhat el a szolgáltatás.

Kiss Elemér korábbi szocialista miniszter kíváncsi rá, hogy utólag elnézést kér-e tőle a Fidesz nevében Lázár János tárcavezető. Interjú.

Kevés riasztóbb történetet hallottam mostanában a magyar közéletben, mint Magomed, a csecsen esetét.

A torinóiak hátrányból fordítottak, de a végén az Atalanta egyenlített.

A Fidesz országjárásba is kezd jövő kedden.

Májusban indul a Fidelitas Jobbik- és MSZP-ellenes óriásplakát-kampánya.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.